Gyulafehérvári tábor

Dévai gyerekek tábora Gyulafehérváron.

Július 7-én ért véget a dévai gyerekek 6 napos, fergeteges sikerű gyulafehérvári tábora. Másnap mi is szerencsésen hazaértünk Vámosmikolára.
Hála és köszönet a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyulafehérvári központja valamennyi munkatársának, különösen Böjte Lacinak és Emesének a meleg, gondoskodó fogadtatásért, a kitűnő szervezésért, a finom ételekért, és a sok-sok türelemért.Jártunk a nagyenyedi strandon és Torockón, volt szalonnasütés az udvaron, szabadtéri hússütés az erdőben, meglátogattuk a nagyszebeni állatkertet és még sok más emlékezetes programon vehettünk részt.
Külön köszönet illeti Petrás Lilla és Sokolowski András önkénteseket, akik fáradtságot nem ismerve, végtelen szeretettel és odaadással foglalkoztak a gyerekekkel a tábor teljes időtartama alatt. Reméljük, hogy a gyerekeknek maradandó élményeket sikerült szerezni és megismerkedhettek egy másfajta emberi együttlét örömeivel, szabályaival is.
A tábor nem jöhetett volna létre a Pentacolor Kft nagylelkű támogatása, a vámosmikolai patika és a benzinkút tulajdonosainak segítsége nélkül. Hálás köszönet érte.

Sok szeretettel: ​Bozsai ​Gábor és ​Szilágyi ​Beatrix