Unsere Kinderheime

Heime in Hungarn

Polgárdi - Don Bosco Iskolaház

H - 8154 Polgárdi, Gyulamajor 1. (zur Karte)
www.facebook.com/donboscoiskolahaz
Mobil: +36-20-77.38.986
E-mail: smohaykatalin@gmail.com
Leiter des Hauses: Némethné Smohay Katalin
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

P3 DSCF8266a

 

2010-2011 telén a polgárdi városvezetés egy elhagyott, szép épületet kínált fel a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, és kérte, hogy induljon el Polgárdiban egy gyermekvédelmi intézmény. Csaba testvér igent mondott, így – kedves helyi emberek jóakaratának hála – megkezdődött a falbontás, vakolás, majd 2011 márciusában megnyitotta kapuit a Bosco Szent Jánosról elnevezett napköziotthon.
A Don Bosco Iskolaház falait azóta 20 jókedvű gyermek kacaja tölti be! Bújócskáznak, fociznak, barkácsolnak, facsemetét ültetnek, és veteményest is gondoznak! Természetesen minden nap megtanulnak, a házban fürdenek és szép ruhát is kapnak. Mindannyian nagy kincsek…  akiket szeretnék, hogy saját erejükből megéljenek akkor is, ha elengedjük a kezüket. Célunk, hogy tudjanak munkát vállalni és majdan boldog családot alapítani. S tegyék mindezt jó kedéllyel, és a Jóistennel való erős személyes kapcsolatban.

Szeretettel várjuk a hozzánk érkező, gyermektől és munkától meg nem riadó kedves segítőket!

Kinderheime in Rumänien

Csíksomlyó - Szent István Gyermekvédelmi Központ

RO-530203 - Miercurea-Ciuc, str. Szék, nr. 152, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-740/ 843-951
E-mail: szentistvanotthon@gmail.com
Leiter des Hauses: Balázs Melinda Zsóka
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

 Csiksomlyón  -Csikszereda egyik szegletében található a Szent Ferenc Alapítvány  Szent István Gyermekjogvédelmi központja – 350 éves épület mely mindig gyerekeket szolgált.Az Otthon a Kis Somlyó hegy alatt közvetlen az út mellett fekszik hosszan alig 100 méterre a somlyói kegytemplomtól.   Ez az otthon mindig is szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek és családon belüli erőszak elszenvedőinek : anyák és gyerekeknek adott otthont, mindaddig amíg önálló életre felerősödtek. A gyerekek zöme – a megyében-alapítvány keretén belül, még 5 otthon létezik ,mely 7 év és 14 év közötti gyerekeknek nyújt segítséget- Csíkszeredában pedig ezek a gyerekek jönnek folytatni tanulmányaikat.Az új uniós gyermekjogvédelmi törvények értelmében az állam sokszorozottan korlátozza ezen otthonok   befogandó gyerekek számát,mely értelemben a csíkszeredai gyermekjogvédelmi központ 42 létszáma 19 re csökkent. Az otthon maga 3000 nm nagyságú : földszint és emelettel rendelkezik. Nos ezen tények értelmében a száz méter hosszú ház ,mely két részre osztva –fiú és lány szárny –jelen pillanatban az otthon egyik szárnyát /részét használjuk , a másik szárnyat továbbá is nemes célra szeretnénk értékesíteni mind például egy átmeneti otthont / szállást adni mindazon menekülteknek akik ide kerülnek a megyeközpontba.Tevékenységeink közül kettő fontos irányvonalat emelnék ki :- Mária Kert  egy jeles európai zarándok út  (a Mária Út)záró akkordja és a  csíksomlyói Golgota bevezetője. A helyszíne a Szent Ferenc Alapítvány  3 éve alakult Szent István Otthon 5 hektáros  udvara és kertje melyet az alapítvány  első sorban a magyarság és nemzeti öntudat nevében szeretné a magyarságnak felállítani. A jövendő Kertben lehetőségünk adódik életünk értékelésére, gondolataink  kitisztítására, valamint döntéseink mérlegelésére.  A Kert a Szűz anya életének  15 sarkalatos eseménye által tanít szemlélni és felismerni életünk  történéseit. A Mária kert kialakítása, építése egy közösségfejlesző tevékenység (kertrendezést,kerti bútorok kivitelezését, fásítást, sétányok és játszóterek /szerkezetek kivitelezését, a megvilágítást foglalja magába). A Mária Kert cél csoportja minden Istent és saját útját kereső keresztény, vagy nemkeresztény testvérek is, akik esetenként más vallásba születtek, de tanaikés eszméjük hasonlatos a keresztények  értékeivel és hitvallásával. A Mária Kerthivatása türelmes segítséget nyújtani főként azoknak, akiknek a hallásuk és a látásuk még nem tisztult ki (vagy útközben elhomályosult) és fejükben túlságosan hangosan csörömpöl az ego mesterkélt gépezete. Ugyanakkor az otthonban nevelkedő 95 gimnazista korú diáknak életpéldát és célkitűzést statuál. A program témája a közösségi  Mária Kert kiépítése Csíksomlyón, az európai Mária zarándok út végállomásaként és a Csíksomlyói Golgota bevezetőjeként. A jövendő kertben eltöltött pillanatokban lehetőségünk adódik, hogy értékeljük életünket, kitisztítsuk gondolatainkat, frissítsük  tudatos szándékainkat és erőt merítsünk a könyörületesség útján való haladásra.1 A program céljai:  egy szabadtéri közösségi kert létrehozása, amely  meditációnak, lelkigyakorlatoknak vagy elmélkedéseknek biztosít egy békés-nyugodt környezetet,  valamint aktív kikapcsolódás lehetőségét nyújtja, a környék szakralitását erősítve, ahová függetlenül vallásától minden saját belső egyensúlyát és békéjét kereső ember jó érzéssel tér be.Pihenést és szállást biztosít  évente több ezer zarándoknak. Magányos,identitásukban megbicsaklott emberek, közösségre és hasznos tevékenység lehetőségére találnak, ahol munkájukért bármikor ellátást is ajánlanak nekik. A kert rendezés célja:  Mária életének sarkalatos eseményeire (legalább 15 különböző eseményre)építeni tematikusan a kertet. Legalább egy gyümölcsös létrehozása és ezen belül legalább 10-15 régi típusú erdélyi gyümölcsfajtát, legalább 7-8 fajta erdei gyümölcsbokrot telepíteni. Létrehozni legalább egy 20 áras zöldséges kertet, legalább 5 áras fűszernövény kertet,  legalább 15 áron faiskolát, legalább 20 áron gyógynövénykert,legalább 15 áron virágoskertet, legalább 0,5 ha tönkölybúzát,  a Munka udvarában legalább 4 háziállat fajta telepítését és nevelését, legalább egy 20 áron játszóteret,  legalább 8-10 szerkezettel felszerelve, legalább egy 300 nm födött és berendezett szállást a zarándokoknak. A kert területe  5 hektár.

Azon igény válasza ezen kert.-a pénz csapdájába vergődő emberek igényére, akiknek esélye adódik az igazi közösségi értékek megtapasztalására, (b)  az ego vezetésének  hatalmában ragadt emberek igényére, akik keresik megérteni életük és belső zűrzavaros csapdák okait (b) magányos,  önbecsülésükben csorbult embertásaink igényeire, akik a hasznosság és a kreativitás élményeit szomjazzák (c) a megfáradt és szomjas zarándok megpihenni vágyóigényére, (d) lelkigyakorlatot és magányban elcsendesedni vágyók igényére (e)városi családok, kismamák igényeire, akik kisgyerekeikkel elvonulnának egy csendes , békés helyre, (f) azoknak ,akik egyszerűen csak a természetben, egy virágoskertben,  fűszerkertben, gyümölcsösben, stb szeretnének sétálni, gyomlálni, tenni- venni, (g) azon embertársaink igényeire akiknek szándékuk  tenni az emberi tudatosság felemeléséért .                    

     A Mária Kert felosztása, utak és  sétányok kialakítása, térelválasztók kialakítása, felépítése , sétányok és utak szegélyezése(b) a gyümölcsös telepítése, (c) a zarándok szállás felépítése, berendezése, (d) a kerti tó kivitelezése (e) a faiskola telepítése, (f) a fűszernövény,-gyógynövény,- zöldséges, és -virágoskertek kialakítása,  telepítése, (g) kerti bútorok elkészítése, (h) bokrok ,fák ültetése, (i) játszóterek kialakítása, a szerkezetek kivitelezése és felszerelése, (j) kerti világítás megoldása, (k) a munka udvarában az aklok,takarmány tárolók  kivitelezése , (h) örökzöld sövények telepítése.Szükséges munkálatok : (1) gépi és kézi földmunka , ásások , (2) alapozások,közfalak építése (kőműves munkálatok), (3) fa épületek építése (ács munkák),(4)  kerti bútorok kivitelezése (asztalos munkák),( 5) kerti világítás (villany szerelés), (6) kertészeti és csemete ültetések, magoncok iskolázása. (7) vízvezetés (kerti tó , állat itatók ).   A programmegvalósítása révén várt eredmények.(1)   A Mária Kert  térben is  jól elkülöníthető 15 összetevő kialakítását foglalja magába: (I) Találkozás, (II) Megtestesülés,  (III) Magnificat (IV) Egyiptomi menekülés,(V) Játék, (VI) Keresés, (VII) Mária kis Kertje, (VIII) Munka udvara, (IX) Örömudvara, (X) Hegyi beszéd, (XI) Golgota, (XII) Nemzet kertje, (XIII)Rózsafűzér,  (XIV) Jelenések, (XV)Felajánlás. (2)   A Mária Kert a környék szakralitását  hivatott emelni, az  európai Mária zarándok út végállomásának méltó helyévé lenni,  valamint a Csíksomlyói Golgotára indulóknak, testi- lelki  erőgyűjtés helye .  (3)    A kert alkalmas lesz évente több száz, vagy több ezer zarándok befogadására,(4)    A kert alkalmas lesz közösség fejlesztőtevékenységek szervezésére, (gyümölcsös, faiskola, kertek ápolása), vagy magányra vágyóknak meditálásra,  visszavonulásra, (5)   A kert alkalmas lesz az alapítvány gyerekeinek a szükséges  , gyümölcs,fűszer , gyógynövény, tea ként  előállítására,(6)    A kert alkalmas lesz tanulmányi tanfolyamok,képzések szervezésére és lebonyolítására,(7)   A kert alkalmas lesz lelki gyakorlatok megszervezésére, lebonyolítására,(8)    A kert alkalmas lesz rászorulóknak, segítőkész felajánlott  szolgálatukért méltó ellátást nyújtani,

 

  1. A Mária Kert 6-ik Udvarában a Munka Udvarában telepített gyógynövény állomány ,mely az otthon lakóinak hosszú távú itthon maradásra késztető projektje. Hargita megye, a jelenlegi gazdasági álláspontot nézve iparilag nem lesz egy kiemelkedő hely,mivel infrastruktúrája nem alkalmas. Ami célt tudunk a fiatalok elé állítani, az a természeti szépség kulturált kihasználása,mint például: turizmus,falu turizmus, gasztro pontok kialakítása , a gazdagon termő gyógynövény és erdei gyümölcsök feldolgozása. Ezért is született meg az az ötlet, hogy a Gyógynövények téma körben egy –egyelőre –egy napos fesztivált szervezünk mi az otthon lakói :a Székelyföldi Gyógynövény napot – mely egy ernyő alá gyűjti a megyében és nem csak, gyógynövény termesztőit gyűjtőit, feldolgozóit összegyűjti termékeik bemutatására megismertetésére. Előadók és tanácsadók is vannak mind meghívottaink, akik szerepe Székelyföld eme drága kincsének népszerűsítése. Célja : fiataljaink elé egy esetleges életutat festeni, segíteni a kis termelőkön, pályakezdőkön, kedv csinálás, motiválás.

 Csiksomlyo csere2

Az Otthon nekem nagyon fontos, mivel itt találtam rá egy olyan társaságra, akikkel közösek a dolgaink, és akikkel meg tudjuk ezeket beszélni. A Szt. István Otthon számomra mindig is egy olyan hely lesz, ahová szívesen visszajövök. Nekem ez a negyedik évem a bentlakásban, és csupa jó dolgokat tudok mondani a nevelőkről, a diákokról és  a szakácsnénkről is! Olyan dolgokat tanulhattam meg, amit lehet, hogy máshol nem sikerült volna. Ezek mind olyan dolgok, amiket a külvilágban fel tudunk majd használni, mint például: főzni, varrni, kertészkedni, SZERETNI:)
Fülöp Mária, Csíksomlyó, XII. osztály

Csíkszentsimon - Szent László Gyermekvédelmi Központ

RO-537285 - Sansimion, nr. 711/A. jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-742/ 261-951, +40-752/ 788-007
E-mail: fuzzylacko@yahoo.com
Leiter des Hauses: Fazakas Judit
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Falusi turizmust, állattartást, növénytermesztést tanuló szakiskolásoknak otthont és gyakorló terepet álmodtunk Székelyföldre!

Szentmárton és Szentsimon közt a határban egy olyan központot szeretnénk szakiskolás gyerekeinknek kialakítani, ahol az közelben lévő mezőgazdasági iskolában szerzett elméleti tudást az állatok, növények, gépek között gyakorolhatják. Így valóban jól felkészült gazdák, vagy szakképzett munkások lehetnek a falusi turizmussal, állattartással, növénytermesztéssel foglalkozó vállalkozók mellett. Talán alapítványunk egyik legfontosabb, s legszebb feladatát vettük célkeresztbe, és Istenben és támogatóinkban remélve bízunk, hogy meg tudjuk valósítani.

Szeretettel kérünk imát, szakmai-, anyagi támogatást e hiánypótló terv valóra váltásához.

 

Deva (Déva, Diemrich)

RO-330046-Deva, Str. Progresului 6, jud. HD (zur Karte)
Telefon: +40-254-214.873
Mobil: +40-753-051.727
E-mail: ceciliapalko@yahoo.com
Leiter des Hauses: Cecilia Palkó

Über das Kinderheim

Das Kinderschutzzentrum Muttergottes Maria, Deva (ung. Déva)

Ich bin seit 16 Jahren als Buchhalterin bei der Stiftung. Vor 3 JAhren übernahm ich auch die Leitung des Hauses in Déva. Wenn mich Besucher fragen, wie wir das alles finanzieren können, erzähle ich ihnen die folgende Gesichte: Jede Woche besprechen wir mit den Mitarbeiterin unsere Sorgen und Nöte. Im vergangenen Sommer sagten die Erzieher in einem Meeting, dass wir kein Waschmittel mehr hätten. Ich wusste, unser Lager war leer und die KAsse auch. Aber die Kinder konnten doch nicht schmutzig herumlaufen. Was sollte ich antworten? Um die Lage zu entspannen, bat ich die Erzieher, indie Kirche zu gehen und zum Hl. Antonius zu beten. Ich dachte, irgendwie würde sich das Problem nach ein paar Tagen schon lösen. NAchmittagssagte eine der Erzieherinnen, dass sie ein Spielzeugauto mit der Aufschrift “PERSIL” hätte. Sie wollte es neben der Statue des Hl. Antonius im Eingangbereich der Kirche aufstellen. Ich sagte, in Ordnung, aber was dann, wenn der Heilige nicht weiß, was “PERSIL” ist und irgendeine andere Art von Pulver schickt? Die Erzieherin brachte das Spielzeug hin und bat den Heiligen um Waschmittel. 2 Tage später hielt ein Lastwagen vor dem Haus. Er hatte 2 Sack Mehl für uns. Wir freuten uns sehr, aber ich erlaubte mit den Scherz, dass der Hl. Antonius wohl doch nichts gewusst hätte, was “PERSIL” sei. Die Erzieherin gab nicht nach, sondern kehrte zum Hl. Antonius zurück. Aber bald kam sie wieder zurück und sagte verbittert, das Speilzeugauto wäre verschwunden. Eine Woche darauf hielt wiederein LKW vor dem Haus, und was war drin? Das lang ersehnte Waschpulver! Eine ganze LKW- Ladung! Schnell bedankten wir uns beim Hl. Antonius, und machten die Feststellung, dass auch die Heligen Humor haben.

Wir danken allen Wohltätern für ihre Gebete, ihre Güte, ihre Liebe, und ihre Gaben. Ohne die Liebe Gottes könnte die Stiftung Heiliger Franziskusnicht existieren und auch wir nicht.

Cecília Palkó

Hausleiterin- Geschäftsführerin

 

Dózsa György - Isteni Irgalmasság Gyermekvédelmi Központ

RO-547264 - Gheorghe Doja, Sat. Tirimia nr. 280, jud. MS (zur Karte)
Mobil: +40-764/ 042-794
E-mail: adel0327@gmail.com
Leiter des Hauses: Fechete-Bálint Adél
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Természetközeli nevelést nyújtó otthonunk, ami Marosvásárhelytől alig 17 kilométerre, Dózsa Györgyön található. Az Isten Irgalmasságáról elnevezett otthon már tizenhárom éve működik, és jelenleg hét gyereket nevel, akik közül sokan a kezdetektől itt nőttek fel.  Egykoron 23 gyermek tündökölt az otthonunk falai között, akik kitartóan és szorgalmasan teljesítették tanulmányaikat. Ahogy az idő elszállt, ők is szárnyaikat bontogatva hagyták el a fészküket. Ma már saját családok boldog tagjaiként, büszke édesanyák és édesapák révén adják tovább azt a szeretetet és tudást, melyet egykoron itt kaptak.A legfiatalabb lakonk tiz éves míg a legidősebb húsz éves és hét éves korától az otthonban nevelkedik.A ház lakói nagyobb empátiával rendelkeznek, mint az átlagos családban nevelkedő gyerekek.
Rosszabb sorból érkező társukat segítik, támogatják, próbálják felkarolni, törődnek vele.
Ilyenkor jó látni, hogy a sok beszélgetésnek, együttérzésre nevelésnek megvan az eredménye. Régen olyan hátrányos helyzetű gyerekek kerültek az alapítvány házaiba, akik mély
szegénységben voltak, sokgyermekes családból,volt olyan család, ahol a nagymama nevelte a
gyermekeket, vagy akik elvesztették a szüleiket vagy csak az egyik szülő él.
Az alapítvány arra törekszik, hogy a családdal tudják tartani a kapcsolatot a gyerekek.
“Nem az a dolgunk az életben, hogy a felnövekvő gyerekeinknek meggyőződéseket
közvetítsünk, hozzá kell segíteni hogy a saját ítélő erejét a saját felfogóképességét használja.
Tanuljon meg saját szemével nézni a való világra.
A képességeket fel kell ébreszteni! ”
Szeretettel mutatjuk körbe a látogatóinknak az otthonunkat, hogy lássák mindannyian: csillagként ragyogni az égbolton milyen csodás érzés. Hiszem, hogy a Jóisten szeretete továbbvezet minket ezen az ösvényen, amelyen a barátaink és munkatársaink is kísérnek bennünket.Minden érdeklődőt szeretettel látunk vendégül hozzánk
hosszabb és rövidebb időre is.Fechete-Bálint Adél, házvezető
 

Gyergyószárhegy - Kájoni János Gyermekvédelmi Központ

RO-537135 - Lăzarea, Fő út 1472, jud. HR (nagy ház) (zur Karte)
RO-537135 - Lăzarea, nr. 549, jud. HR (kis ház)
Mobil: +40-740-534-738
E-mail: csergohajni@gmail.com
Leiter des Hauses: Csergő Hajnal

Über das Kinderheim

Gyergyószárhegyen 2004 óta van jelen a Szent Ferenc Alapítvány, mégpedig elsőként
a Ferences kolostor adott otthont 11 kisgyermek számára. Ekkor a nevelő Csergő Hajnal volt.
2006. októberében felépült és felszentelték a Ferences kolostor udvarán épült
gyermekotthont, ahová 2 nevelő és 14 gyermek költözött be.
2009 szeptemberétől szükségesnek bizonyult a szociális családjaink bővítése, ekkor
sikerült beköltözni az új gyermekotthonba, amely Gyergyószárhegy határában fekszik.
Itt jelenleg 16 gyermek van, amelyből egy lány Nagyszalontáról van ide helyezve az
ökölvívás érdekében, rajta kívül még van két fiúnk, aki az ökölvívással foglalkozik és kiváló
eredményeket értek el az eddigiekben, részt vettek nemzetközi, országos, világ és európai
bajnokságokon, ahol bronz, ezüst és arany érmekkel gazdagodtak. Két szakácsnőnk van, akik
biztosítják a mindennapi finom meleg ételt gyerekeinknek.
A házban családias körülmények vannak, a gyerekeinket sajátjainkként próbájuk
nevelni és mindig a jóra inteni. A gyerekeink testvérként szeretik egymást, együtt játszanak,
nevetnek.

A nevelőkkel közösen a ház körüli munkálatokat végezzük s ezúttal próbájuk
belenevelni a hétköznapi munkába őket. Ezek egy délutáni közös munka keretében zajlanak.
Az otthonunk büszkélkedhet 200 db. gyümölcsfával, ősszel mindig meghálálja a
gondoskodást, bő termés lesz és a gyerekeink bio gyümölcsöt ehetnek. A fóliaházunkban
paradicsomot és paprikát termesztünk, a kertben pedig salátát, hagymát, uborkát, murkot,
céklát, paszulyt és cukkinit, melyből a szakácsnőink készítik a sok finomságot.
Támogatók jóvoltából nyaranta a gyermekeink táborokban vehetnek részt, ami
lehetőséget ad ismerkedésre, új barátok szerzésére és tapasztalatcserére.
Az ausztráliai magyarok jóvoltából az otthonunk udvarán van egy vendégházunk
ahová szívesen látunk minden megpihenni vágyó embert és diákot. Táborok
megszervezésére is alkalmas hely az udvarunk, nagy helyen fekszik, ahol fedett filagóriák
vannak, futballpálya. Mellettünk található lovarda, ahol lehetőség van lovaglásra, lovaskocsis
szekerezésre.
Meglátogatható Gyergyószárhegy éke a Lázár-kastély, az erdélyi reneszánsz építészet
egyik legszebb alkotása, a falu központjától 200 méterre látható. Hargita megye
műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemlék épületként szerepel. A falutól 35 km -re
található kirándulási lehetőségek a Gyilkos tó, Békási szoros, Székelyvarság- vízesés,

Borszék, ahol fürdési lehetőségek vannak helyi gyógyvizekben, Szováta-medve-tó, Borzont-
medveles, Csiksomlyó.
A vendégházunknak külön ebédlője van, amely lehetőséget ad kisebb rendezvények
lezajlásához (keresztelő, elsőáldozás, kicsengetés, születésnap).
A vendégház lehetőséget ad a gyerekeinek, hogy belátást nyerjenek a vendéglátásba,
turizmusba, iskolai gyakorlataik elvégzésére. A vendégház mozgása számunkra nagyon
fontos, ez úton próbáljuk az otthonunk önfenntartását biztosítani. Összesen 42 személyes, 5
ágyas szobák saját fürdőszobával.
Kérjük a jó Isten segítségét, hogy a kitartó munkák meghozza gyümölcsét és
gyerekeinkről mindig megfelelőlen tudjunk gondoskodni, majd kirepülésük után a jó példa
vezényelje útjaikat.

Elérhetőségek: csergohajni@gmail.com, tel.0740534738

 

  

  

   

Gyergyószentmiklós - Szent Anna Otthon

RO-535500 - Gheorgheni, Bld. Lacu Rosu nr. 35, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-756/ 054-458
E-mail: laszloorsolya82@gmail.com
Leiter des Hauses: László Andrea-Orsolya
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Gyergyószentmiklóson az otthon 2011-ben nyitotta meg kapuit. A Szent Anna nevet Jézus nagymamájáról kapta, ezzel is hangsúlyozva a nagyszülők fontos szerepét egy családban .Szent Anna szeretettel tanítgatta kis unokáját, Jézust olvasni, játszani és imádkozni.

Egy közmondás úgy tartja: “két dolgot adjon az ember gyerekeinek útravalóul; gyökereket és szárnyakat.” Mi is arra törekszünk, hogy az általunk felpártolt gyerekeknek szeretetteljes, nyugodt, családias légkört biztosítsunk, ahol aztán kibontakozhatnak és a „fészekből” kirepülve ismerjék saját értéküket, legyenek magabiztosak és becsülettel állják meg helyüket a világban. A mi nagy családunkban helyet biztosítunk az egészen apró gyerekektől, a gimnazistákig.

Mindamellett, hogy fontosnak tartjuk a tanulmányi eredményeket, próbáljuk felkészíteni őket a “nagybetűs életre” is. A lányok belekóstolhatnak a főzés, sütés, eltevések fortélyaiban, és a fiuk is megtalálhatják a nekik tetsző tevékenységeket (barkácsolás, kertészkedés, gazdálkodás). A kisebbek életében fontos szerepet tölt be a játék, hiszen egyetlen tevékenység, amelyiknek erős közösségformáló szerepe van, de szívesen sürögnek-forognak a konyhában, bekapcsolódnak a kertészkedésben. A lovardánkban mindenki lehetőséget kap a kikapcsolódásra, lovaglásra, lovaskocsizásra, kirándulásra, közelebb kerülhetnek az állatokhoz, ezáltal lélekben is gazdagabbak lesznek.

Minden nyáron szervezünk lovastáborokat, vannak nagylelkű külföldi támogatóink, akiknek köszönhetően eljuthatunk mi is a határon túlra. A Szent Anna Otthon mindig nyitva tartja kapuit kis lakói előtt, ahol szeretetben élhetnek és úgy tekinthetnek ránk, mint egy nagymamára, aki szeretettel tanítgatja kis unokáit olvasni, játszani és imádkozni.

László Andrea-Orsolya, házvezető

Gyszentmiklos3 Gyszentmikos8

Kászonaltíz - Szent Katalin Otthon

RO-537238 - Plaiesii de Jos, Sat. Imper nr. 288, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-724/ 984-950
E-mail: szent.katalin.gyermekotthon@gmail.com
Leiter des Hauses: Antal Piroska
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Egy újabb otthont sikerült létrehoznia és benépesítenie a Szent Ferenc Alapítványnak a Kászonokban!
Kászon egy nagy völgyben van elrejtőzve, amit dombok, hegyek vesznek körül. Nem messze található a Nyerges-tető. Arra a dombra mentek fel a falusiak harcolni a tatárokkal, törökökkel, megvédeni a falujukat, ott vívták a székelyek 1849-ben élethalálharcukat az osztrákok ellen. Ma is a földművelésből, gazdálkodásból tartják fel az emberek itt a családjukat. Hagyományőrző falu, hagyományaikat ma is ápoljak. Ez eltér a többi falutól, például híres a farsangi bikaütés.
Az utolsó királybíró kászoni születésű volt. Az ő 1800-as években építetett háza, a Balássi-kúria most a rászoruló, elhagyatott gyermekek meleg otthona. 2011 októberében költöztünk be, 12 gyerekkel. A gyerekeket a tanuláson kívül a ház körüli munkára is neveljük. Kis veteményes kertet gondozunk, ahol a gyerekek maguk is láthatják, ahogyan a kis mag kibontakozik, a felszínre jön, majd odafigyeléssel és gondozással bő termést hoz. Egy kisebb állatállományunk is van a gyerekek nagy örömére. Javukra szolgál, hiszen ebből tanulják meg az állatok etetését, tisztán tartását. Mivel elég tiszta környezetben élünk, gyógynövényeket is gyűjtünk télire a gyermekek teaszükségletének fedezésére.
Megosztom egy kislányunk történetét, aki 11 hónapos korától nevelkedik a Szent Ferenc Alapítványnál. Egy hideg februári napon kopogtak be ajtónkon azzal a kéréssel, hogy van egy 11 hónapos kislány 2 testvérével együtt, akiknek nagy szükségük lenne az Alapítvány segítségére. Emlékszem, milyen megdöbbentő látvány volt, hogy a kislány éppen csak hogy szuszogott. Anyukájuk szörnyű körülmények között hagyta itt a 3 gyermeket, külföldre ment, azóta is ott van, mit sem tud a gyerekeiről. Mára már a 11 hónapos kislányból – hála Istennek – értelmes, ügyes kislány lett, jövőre iskolába megy! Észjárásával megszégyeníti a társait, még az elsősöket is! Ilyen apró csodára képes a Szent Ferenc Alapítvány, amiért hálásak vagyunk!
Köszönjük az emberek jóságát, támogatását, hogy ezek az apró csodák létrejöhetnek!

Kaszon1 Kaszon4

Kovászna - Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ

RO-525200 - Covasna, str. Gheorghe Doja 8, jud. CV (zur Karte)
Mobil: +40-747/ 846-490; +40-752/ 547-503
E-mail: k.noemi3@gmail.com, kolozsi6176@gmail.com
Leiter des Hauses: Kolozsi Noémi és Kolozsi István
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Házunk 2006-ban kezdte el működését. Boldog Apor Vilmos vértanú püspök úr a védőszentünk.

Jelen pillanatban kilenc gyerekünk van. Az évek során több gyerek is egyetemet végzett, érettségizett, sokan családot alapítottak, gyermekeket vállaltak. Az egyetemet végzettek közül egy doktorált teológiából,( időközben elvégezte a történelem és a könyvtárosi egyetemet is), és egy pedig jogból , illetve jogász lett Dr. címmel. Rajtuk kívül még hárman végeztek különböző egyetemeket!

Házunkban a zene kap elég nagy teret, majdnem mindenki megtanul egy vagy két hangszeren játszani. Cd-t is adtunk ki, az akkori HANGfoglalás nevű együttesünkkkel. A jelenlegi gyerekekből tevődik össze a SICTON együttes, ők sokat járnak fellépésekre, a városban szervezett kulturális eseményeken, könyvbemutatókon, szónoklatversenyeken szoktak zenélni. Részt vettek már más településeken szervezett tehetségkutató versenyeken is, motoros találkozókon, az alapítvány által szervezett eseményeken is.

Működik egy kórus is, a Schola Patrona Hungarorum, többnyire egyházi énekeket , gregorián dalokat, kórusműveket énekelünk, részt veszünk az évente megrendezésre kerülő kovásznai kórusok találkozóján, az adventi gyertyagyújtásokon, egyházi eseményeken!

A gyerekekkel közösen szoktunk sütni-főzni, kertészkedni, rendbe tartjuk az udvart, kirándulunk!

Ha valaki erre járna, akkor mindig szívesen útbaigazítjuk a tőlünk 3 km-re lévő Csomakőrös felé, ahol meg lehet látogatni Kőrösi Csoma Sándor szülőházát, a diófáit! Zágon Mikes Kelemen (Rákóczi fejedelem hadaapródjának) szülőházával, tölgyfáival, tőlünk kb 15 km-re található. A környéken van még Gelence, híres templomával, Szent Lászlóról készült, nemrég feltárt freskóival, Zabola, 5 km-re, Mikes kastéllyal, Kommandó, 20 km-re, a Nagy-Magyarország legkeletibb faluja, 1000 méteren fekszik. Híres volt a sikló vasútja, melynek segítségével szállították le a kitermelt faanyagot. Sajnos ma már elég rossz állapotban van. Wass Albert ” Tizenhárom almafa” című regénye itt játszódik le.

Kovásznát 1000 forrás városának nevezik. Rengeteg borvízforrás van erre felé. Gyógyhatásuk miatt rengetegen jönnek ide kezelésre, a levegő minősége is kiváló, ezért sokan orvosi tanácsra jönnek ide séta-kúrára, főleg szívbetegek. Az ország egyik leghíresebb szívkorháza is itt működik s ” Benedek Géza” nevét viseli, aki alapítója volt ennek a korháznak.
Kolozsi Noémi Bernadette, nevelőnő

 Kovaszna9 Kovaszna10

  

Marosvásárhely - Szent Cecilia Otthon

RO-540528 - Targu Mures, str. 1 Dec.1918, nr. 191/A, jud. MS (zur Karte)
Telefon: +40764042794
Mobil: +40-764/ 042-794
E-mail: adel0327@gmail.com
Leiter des Hauses: Fechete-Bálint Adél
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

A marosvásárhelyi házat egy Ausztriából áttelepült osztrák kertész unokája hagyta ránk: Klári néni. “Megtódta” egy kétszobás tömbházzal és a határban egy 2,5 ha földterülettel.

2011-ben kezdtünk neki a felújításnak, a tervünk kezdettől fogva az volt, hogy a marosvásárhelyi magyar egyetemre iratkozó, szociálisan rászorult egyetemistáknak segítsünk a továbbtanulásukban. Az első 4 lány 2012 őszén tudott beköltözni. 

A diákok maximum 3 és 5-6 évig laknak itt, ezt az időt kell értékesen felhasználniuk a közösségükben. A legfontosabbnak a lelki utat, önmagunk és Jézus megismerését, hitünk őszinte megélését, s Isten jelenlétének a megtapasztalását tartjuk. Emellett jó lehetőségeink vannak a munkában is: a lányok számára bútorfestést, szövést, hímzést, varrást tanítunk.

A fiuk számára a ház körül az induló méhészet, a méhanya nevelés, a fóliaházban a zöldség- , virágpalánták nevelése és zöldségtermesztés (paradicsom, paprika, uborka,), a pincében gombanevelés, és a hátsó udvarban gyímesi Gyuri példájára nyulak tartására van lehetőség.

Esténként közös imával zártuk a napot. Kedden és csütörtökön Krisztusi tanításra járunk a Szent Imre egyetemi kollégiumba, amit a katolikus pap vezet.

Fechete-Bálint Adél, házvezető

Marosv11 Marosv9

Nagyszalonta - Szent Antal Gyermekvédelmi Központ

RO-415500 - Salonta, str. Republicii 75, jud. BH (Szent Antal) (zur Karte)
RO-415500 - Salonta, str. Sarcadului 1, jud. BH (Béke Királynője)
Telefon: +40-359-457.311
Mobil: +40-774/ 402-904
E-mail: khuzuna@yahoo.com
Leiter des Hauses: Huzuna Krisztián
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

A nagyszalontai otthon 2004-ben indult, jelenleg 97 gyermeket nevelünk, 9 szociális családban. A városban két otthonunk működik: a Szent Antal és a Béke Királynője központok. Az első egy családi házban, a második otthon egy volt kaszárnya épületben jött létre 2008-ban, amit a város vezetése adott át használatra a Szent Ferenc Alapítványnak. A gyerekeink a környező településekről származnak és általában sok gyermekes családokból jönnek. A tanuláson és a napi programon kívül a gyerekeink aktívan részt vesznek a város életében, szalmafonó műhelybe járnak, ami Nagyszalonta egyik büszkesége, van egy jó tucatnyi gyerek, aki néptáncot tanul. Ezen kívül járnak különféle körökre pl. elektronika, repülőmodellezés. Mivel elég fiatal az otthonunk, ezért nem volt nagy számban végzős diákunk, de az a pár gyerek, aki kirepült, megtalálta a helyét a világban: vagy egyetemre jár, vagy becsületesen keresi a kenyerét.

Huzuna Krisztián, házvezető
Szalonta5 Szalonta6 Szalotan3

Az alapítványban a leggyönyörűbb dolog, hogy jók hozzánk az emberek. Én azért szeretem, mert van, aki vigyázzon ránk, és van, aki gondozzon minket, mint a Jó Atya a mezei virágokat!
Huzuna Cristian-Daniel, Nagyszalonta, V. oszt.

 

Nagyvárad - Szent Angela Gyermekvédelmi Központ

RO-410163 - Oradea, str. Gheorghe Doja, nr. 18, jud. BH (zur Karte)
Mobil: +40-723/ 326-276
E-mail: julianaszabo40@yahoo.com
Leiter des Hauses: Szabó Julianna
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

2012 nyarán, amikor az orsolyita nővérektől ajándékba kaptuk a nagyváradi házat, ezt az öt fogalmat jelöltük meg mottónknak: szeretet, őszinteség, elfogadás, tisztaság, rend.

Az Orsolya-rend alapítójáról, Szent Angéláról elnevezett otthonban több gyermek nevelkedik: egyetemisták , középiskolások, felső tagozatosak és elemisták.

Nagyváradon, a Holnap városában arra törekszünk, hogy a művészetekkel: irodalommal, zenével és képzőművészettel kössünk szorosabb barátságot. Színházba, koncertre, kiállításra, különböző előadásra járunk, magunk is igyekszünk megtanulni citerázni, furulyázni, folyamatosan verseket tanulunk és készítünk egy kis színdarabot Szent Angéláról.

Mivel a belvárosban lakunk és udvarunk csak három autónyi, pici kertünkben meg néhány tő paradicsomon és fűszernövényen kívül nem tudunk termeszteni semmit, kézműveskedünk, a környezetvédelmet is szolgálva, újrahasznosítunk anyagokat, fonalakat, üvegeket. Készítünk díszpárnákat, horgolunk kis tarisznyákat, papucsot és telefontartót, fonunk karkötőket és készítünk immunerősítő, ér- és vértisztító mézes-citromos fokhagymát, kedves támogatóinknak.

Egy naptári év alatt sikerült a házat akkreditálnunk – ez volt a legnagyobb kihívás, hisz a hatóságok olyan feltételeket állítanak, amelyek első ránézésre teljesíthetetlennek tűnnek, aztán jönnek a csodák, és rendre-szerre mindent megoldunk.

Isten segítségét kérve nincsenek problémák, csak megoldásra váró feladatok.

A nagyváradi házban minden tárgyi feltétel adott, hogy kényelmesen éljünk: van húsz ágyunk, minden gyermeknek szekrénye, polca, sok könyvünk és sok jó filmünk, amiket hétvégén nézünk.

Azt tartják, hogy csak jó kovászból lehet jó kenyeret sütni, nekünk a kovász  Isten igéje és Csaba testvér könyvei, történetei, írásai és a vele való napi kapcsolat interneten.

Ha az otthonunkban tisztaság és rend van, mindannyian jól érezzük magunkat, ha őszintén megbeszéljük a napi gondjainkat, ha a gyerekek azt tapasztalják, hogy a ceruzahegyezőtől, a betegségeken át a lelki problémákig mindent meg tudunk beszélni, és meg is oldjuk, előbb utóbb eljutunk a bizalomig, majd a szeretetig. Csaba testvér azt mondja, hogy az Isten selejtet nem teremt, a gyermekeink mind lelki sérelmeket hordoznak, de törekszünk arra, hogy kiszeressük belőlük a jót. Ebben pedig Isten mindig velünk van!

Kérjük, imádkozzanak érettünk, hogy lendületünket, lelkesedésünket, leleményességünket továbbra is megőrizzük, és a gyermekekből hozzuk ki a legjobbat!

Szabó Julianna, házvezető

Nagyvarad2 Nagyvarad3

Petrozsény - Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központ

RO-332029 - Petroşani, 1. Dec. 1918. nr. 73, jud. HD (zur Karte)
Telefon: +40-354/ 109-564
Mobil: +40-757/ 618-247
E-mail: andrealonhard24@gmail.com
Leiter des Hauses: Lönhard Andrea
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Kiránduljon néhány napra egy barátságos, nyugodt környezetbe, Petrozsényba (1 kepsorozat) és legyen hangulatos
szálláshelyünk vendége.
A Jézus Szíve Gyermekvédelmi központ (2 kepsorozat) egy jó hangulatú ház, amely a város központjában található,
mindenhez közel és mégis nyugalomban! A petrozsényi gyermekvédelmi központot a ferences szerzetes nővérek építették
150 évvel ezelőtt Isten dicsőségére, a Zsil-völgyi magyar gyermekek, fiatalok oktatása, nevelése céljából. Érdekességképpen
az otthonunkban működik egy napközi otthon is, ahol 35 raszorúló gyerek jár be illetve egy Magyar Nyelvű Általános Iskola
és Óvoda.
Tökéletes célpont, hiszen amellett, hogy az autópályától néhány kilométerre, Dévától mindössze másfél órára helyezkedik
el, gyönyörű, békés környezetében minden megvan, ami az aktív kikapcsolódáshoz kellhet. Az épület közel 150 éves,
azonban az elmúlt 15 évben folyamatosan fejlesztéseken esett át. Ötvözi a modernizáció vívmányait a hagyományos vidéki
léttel. Ma már színvonalas vendégszobákkal, ebédlővel, közöstérrel, sportteremmel, hangulatos, tágas kintiterasszal várja a
kikapcsolódni vágyó vendégeket.
Nem tudunk mellélőni, ha a szállásunkat itt választjuk ki. A legtöbb, környékre induló túra kiindulópontja autóval az bizony
Petrozsény központja. Annyit érdemes tudni, hogy Petrozsény egy elszegényedett bányászváros lett. Ezért ha itt választjuk
szállásunkat, a helyiek nagyon fognak nekünk örülni.
A vendégek több izgalmas program közül választhatnak, attól függően, hogy mit szeretnének látni és mennyi időt
szeretnének eltölteni nálunk illetve az évnek mely évszakában .
A környék másik rendkívüli élménnyel kecsegtető célpontja a Bóli-barlang (4.képsorozat), Petrozsénytól 6 km-re, a
petrozsényi-medencét a hátszegi-medencével összekötő E79–DN66 út mellett, a főúttól északra 150 m távolságra, 720 m
tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. Gyönyörű barlang, amelyen patak folyik át, itt találva utat magának, amint a
hegység bércei felől a Nyugati-Zsil völgyébe igyekszik. Aki veszi a fáradtságot, és megkeresi ezt a barlangot, szinte mesebeli,
csodálatos világra lel. A zúgó hegyi patak széles barlangbejáraton folyik be a mélybe, a barlang belsejében kanyarog tovább,
majd a túlsó végén egy barlangnyíláson talál ki a szabadba. A barlangbejárat mintegy tíz méter magas és húsz méter széles,
beljebb a barlang szélessége eléri a hetvenöt métert. Hossza 460 méter, és az egyetlen barlang Romániában, ahol a folyóvíz
teljesen átszeli a barlangot.
Nagyböjt utolsó napjaihoz érkezve a petrozsényi Jézus Szíve gyermekotthon lakói keresztútat szerveznek ebben a festői
szépségű barlangban (5. képsorozat). Több szász zarándokló a bejáratától annak végéig keresztutat jár, majd szentmisén
vesz részt, melyet Böjte Csaba ferences Atya celebrál. A barlangban jó másfél órát töltő gyerekek többsége és a felnőttek is
örültek, mikor a felszínre érve meleg tea és ebéd várta őket, melyet a gyermekotthonunk szakácsnői készítettek.
Hátszeg és Petrozsény közt utazva, a Kudzsiri-havasok peremvidékének egy másik érdekes helye a Véka-szurdok (6.
képsorozat), amelyen patak folyik keresztül. Nem rejti véka alá szépségeit a Véka-szurdoka. Rövid, alig száz méter hosszú,
falai sem túl magasak, mégis, ha a legszebb részeit látni akarjuk, bele kell gázolnunk az alacsony vízállásnál is legalább térdig
érő patakba. Sziklafalain sokat sejtetnek a magasabb vízállások nyomai is.
Szurdok-szoros (Lainici-szoros) 7. képsorozat egy másik közkedvelt, a Zsil folyó legizgalmasabb pontja, mivel itt raftingolni,
túrázni lehet. 33 km hosszú szakasza a mészkőcsúcsokkal, barlangokkal, szakadékokkal, vízesésekkel, hegyi rétekkel és
erdőkkel szabdalt terület. Ez a nemzeti park egyik legcsalogatóbb pontja. A szurdokban vasút is közlekedik, ami összesen 43
alagutat és 109 hidat tartalmaz. Természetesen autóval is lehet közlekedni a szurdokban, ennek extra úthasználati díja
nincsen.
Hunyad megye déli, hegyes vidékét járva a Retyezát Nemzeti Park (8. képsorozat) büszke, égbemagasló csúcsai vonják
magukra az átutazó figyelmét, szinte csalogatva a vándort, s ha valaki egyszer feljutott oda és megpillantotta e hegység
szinte páratlan szépségét, akár meg is. A Retyezát délkeleti részében található látványos vízeséseket kevesen
ismerik.Fedezzük fel e pompás zuhatagokat, nem fogunk csalódni bennük! A DN66A jelű útról a Lázár-patak vizesése
(Lazăru) völgyébe vezető köves útra kell letérnünk. Az út első kb. 1,8 km-es szakaszát, ha módunkban áll, érdemes autóval
megtenni. Később egy ponton az út éles balkanyart vesz, ahol újabb táblákat találunk: egyikük balra, a Buta-menedékház ak
(10. képsorozat) felé mutat,jobbra pedig a vízesések irányába invitál egy piros tábla(kép). Itt parkoljuk le az autót és a
továbbiakban gyalogszerrel folytassuk utunkat. Rövid ideig egy viszonylag széles, régi erdészeti út nyomvonalán haladunk,
majd ismét táblákhoz érkezünk, melyek a Mării völgy vizesései , illetve Lazaru völgy vizesései (9. képsorozat)
Téli időszakban a vendégek több sípálya közül is választhatnak, itt mindenki megtalálhatja a tudásának és merészségének
megfelelőt.
Trans-Alpina (11. képsorozat): A síterep Petrozsény (Petrosani) felől 45 km-re az Olt völgye irányában, a Transalpin út és a
Vidra tó közvetlen közelében létesült. Ez tulajdonképpen egy mesterséges víztározó, melyet a Lotru-folyó felduzzasztásával
hoztak létre. Az első fázisban három felvonó; egy kiskabinos (egy közbenső állomással), egy ülős és két húzólift épült meg,
valamint a hozzájuk tartózó sípályákat alakították ki: kb. 3 km hosszú kék-pirosas pálya a csúcstól egészen a völgyig,
valamint a fenti részeken néhány rövidebb kék pálya.
Straja-Stázsa (12.képsorozat): a Vulcan hegységben található, a híres Zsil-völgyi bányászváros, Petrosani (Petrozsény)
közelében. Lupeni településről kb. 750 méteres magasságból indul egy kabinos lift, amely felszállítja az utasokat a
síterephez. Odafent több, mint 600 méteres szintkülönbségű, változatos és romániai viszonylatban nagy pályarendszer tárul
a síelők és snowboardosok elé, melyekhez további 8 húzólift tartozik.

Paring (13.képsorozat): A román viszonylatban közepes méretűnek mondható síterep a Zsil-völgyben található, Petrozsény
(Petrosani) városától néhány kilométerre. 1300 méterről indul egy régi kétszemélyes ülőlift, amely napközben felszállítja az
utasokat a sícentrumhoz. Vezet egy kis szerpentines út is a sícentrumhoz, de ezt télen tilos használni. A fenti közepes lejtésű
sípályák nagy része kezeletlen, melyeket több húzólift szolgál ki. A csúcsról vissza lehet csúszni a kétülős lift alsó
állomásához is egy fekete-kék pályán.
Jelenleg 55 szegény sorsú gyerek van az intézményben. E létszámból 16 bentlakós, akik itt élnek, tanulnak, játszanak a nap
24 órájában. A többi gyerek is hátrányos helyzetű családból származik, ahol a szülők nem tudnak megfelelő körülményeket
biztosítani, így még 35 gyerekek külön oktatás, étkezés támogatásban részesül.

Lönhárd Andrea, házvezető

My beautiful picture Petrozseny7 Petrozseny1

Szászváros - Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központ és Szent Bernadett Napközi Otthon

RO/335700 - Orăştie, str. Luminii 3, jud. HD (zur Karte)
Telefon: +40-254/ 241-109, Fax: +40-254/ 247-110
Mobil: +40-740/ 679-937
E-mail: menyhartcsalad@gmail.com
Leiter des Hauses: Menyhárt Ernő
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

A szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthon a Szent Ferenc Alapítvány 2.
házaként indult ezelőtt 25 évvel. Az évek során sok gyerek talált nálunk
otthonra. Volt aki akár másfél évesen került be hozzánk, de olyan is volt/van aki
8-9 évesen. Jelenleg az otthonban kisiskolástól gimnazistákig vannak.
Családmodellben élnek, egy nevelő együtt él a gyerekekkel a nap 24 órájában.
Úgy mint egy igazi családban, a napi tevékenységeket a gyerekek együtt végzik
a nevelővel együtt, így a neveltjeinknek részük van abban, ami a mindennapi
élethez tartozik: étkezés, takarítás, mosogatás, tanulás, játék, imádkozás, stb.
Otthonunk legnagyobb adottsága az, hogy egy 2 ha-os kertben helyezkedik el, a
város közepén. Olyan ez a hely, mint egy sziget, mert a város zajai nem
szűrödnek át, a kis patak csobogása és a madarak csiripelése, na meg a gyerekek
játék közbeni zsivalya töri meg a hely csendjét.
A kert egy részében veteméyes van (2 fóliasátor is), legnagyobb részében pedig
gyümölcsfák. Egy halastó is kiegészíti a tájat, így mondhatjuk, hogy semmi sem
hiányzik. Májusban, miután már megittuk a bodzaszörpöt, a ropogós cseresznye
vonza magához nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket. Utána a meggy,
barack, körte, kajszibarack, alma, szőlő majd a dió zárja az évi csemegézést. A
kertben termő zöldségek, nem csak a nyári étkezések kiegészítője, hanem a téli
eltett zakuszka és padlizsánkrém alapjai.
Otthonunkban, gyerekeinknek lehetőségük van számos kikapcsolódára is: egy
játszótér, multifunkcionális sportpálya, csócsóasztal, sőt egy sószoba is
lehetőseg ad, hogy szabadidejüket saját ígényeik szerint töltsék.
Számos programot szervezünk, hogy ezekkel is átadjunk értékeket (Március 15.,
Szüreti bál, Farsangi bál stb.) vagy, hogy szebbé, érdekesebbé tegyük a
mindennapokat: kézműves foglalkozások, érdekes versenyek, élménypedagógiai
táborok, gasztronómiai bemutatók, stb.
Az évek során, számos vendég és önkéntes fordult meg nálunk. Így ha valaki
pihenni szeretne, itt lehetősége van, ha pedig idejét, energiáját nem sajnálja,
önkéntesként besegíthet az otthon mindennapi munkájába, hisz a
tennivalókból sosem fogyunk ki

A Szent Bernadett Napköziotthon a Szent Ferenc Alapítvány első ilyen típusú
intézménye. Mivel a bentlakó otthonban nem volt elegendő hely és a kérések
száma nagy volt, ezelőtt 23 évvel beindult a napközi. Itt olyan szászvárosi

gyerekek vannak, akik reggel óvódába/iskolába mennek, utána bejönnek a
napközibe, ahol egy finom ebéd után elkészítik a házi feladatot vagy az ovisok
sziesztáznak, majd vacsoráig különböző kikapcsolódó tevékenységekkel tölthetik
idejüket. Vacsora után hazamennek. Az évek során azt tapasztaltuk, hogy a
napközinknek, igen is nagy szerepe van, mert ha a gyerek nem lenne itt, akkor
iskolába sem járna, élelem, ruha, cipő, tanszer, stb miatt.

Menyhárt Ernő, házvezető

Szaszv2 Szaszv 8

Székelyhíd - Gyermek Jézus Gyermekvédelmi Központ

RO-417435 - Săcueni, str. Irinyi János 1, jud. BH (zur Karte)
Telefon: +40-756-941.307 (roman) +36-30-397-7062 (magyar)
Mobil: +40-770/ 582-192
E-mail: diosi2013@gmail.com
Leiter des Hauses: Diósi Mária
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

2011-ben vettük át a Stubenberg kastélyt Székelyhídon a Polgármesteri Hivataltól, 49 évre. Az épület felújítása a tetővel kezdődött, majd alakulásnak indult a templom melletti épület, mely 13. szobából áll. Jelenleg a másik épületszárny felújítása folyik.

Isten segedelmével, Böjte Csaba testvér önzetlen segítségével és jó emberek összefogásával, 2013 szeptemberében már gyerköcöket is a szárnyaink alá tudtunk venni, és remélhetőleg egy szebb élet kezdődhetett számukra ebben a hajdani gyönyörű kastélyban.

CSAK HÁLA ÉS KÖSZÖNET

Ma a tied körülötted minden.
Adhatsz belőle, adj hát kinek nincs,
mert jön egy nap talán nemsokára,
s kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az a tied, amit adtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér,
A tett, a szó, mit szeretettből adtál
Veled marad, s örökké elkísér…

Mély hálával és köszönettel tartozunk e nagy-nagy ajándékért, Szent Ferenc atyánk nyolcszáz éves fájának egy új hajtásáért, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthonért. Hisszük, hogy a jó Isten mindig hozzánk irányít majd valakit, amikor szükségünk lesz akár munkaerőre, akár anyagira.
Istenünk, szívünk tele van örömmel, hogy ennyire szeretsz minket!
Mindenért, Istennek és az Ő Szent Nevében adakozó Jótevőinknek legyen hála!
Előre is köszönjük az adományokat, lelki segítőket, kiket hozzánk küldesz, hogy ne legyen részünk a nélkülözésben, életünket szebb, sikeresebb és boldogabb legyen!

“MERT JÓT TENNI, JÓ!”

Diósi Marika, Házvezető

 

Szekelyhid2

Szováta - Szent József Gyermekvédelmi Központ

RO-545500 - Sovata, Câmpul Sărat (Sómező utca) 22, jud. MS (zur Karte)
Telefon: +40-265/ 571-060
Mobil: +40-740/ 483-804
E-mail: dalmika1593@gmail.com, cloud9nis@gmail.com
Leiter des Hauses: Kalapács Dalma
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Szovátán 15 éve van jelen a Szent Ferenc Alapítvány. 2005-ben lett kész a nagy ház, amit Szent József gyerekotthonnak neveztünk el. Rá 3 évre bővült a ház egy újabb épülettel: sokáig itt a gimnáziumba járó 9-12-dikes nagy diákok laknak, jelenleg vendégszállásként használjuk.

Több gyerek van az otthonban. A gyerekek szociális családban élnek.
Szováta nagyon híres a sós tavairól, ezt a gyerekek is kihasználják: kora nyár elejétől egészen késő őszig sokat járnak a sós tavakba fürdeni.
A város jól befogadta a gyerekeket, szívesen látják őket a település óvodáiban, iskoláiban.
Az otthon épületei jó állapotban vannak. Van egy 1 hektáros udvarunk, aminek egy része már elkészült, de az elkövetkezendő időben szeretnénk tovább kiépíteni, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és kedvükre elfoglaltságot találjanak a szabadban.
A kapu mindig nyitva van, szeretettel várjuk az ismerősöket, vendégeket és bárkit, aki még nem járt nálunk!
Szovata7

Tíz éve működik Szovátán a Szent József Otthon

Kedves Testvérek!
Örömteli szívvel írhatom le, hogy megnyitotta kapuit Szovátán, a Szent József Gyermekvédelmi Központ. Jelenleg 72 gyermek talált otthonra, a közadakozásból épült kilenc lakrészt, és konyhát, ebédlőt, raktárakat magába foglaló 1500 négyzetméter felületű otthonban.
2002 tavaszán, a nagyböjti időben, magyar Püspökkari Konferencia arra szólította fel a diákokat, hogy osszák meg a kenyerüket az éhezőkkel. Uzsonnájukból juttassanak a Dévai Gyermekvédelmi Központ lakóinak. A magyarországi gyermekek, fiatalok szívében visszhangra talált a püspökök felhívása, és mindenkit meglepett a szép eredmény, 14.000.000 Forint gyűlt össze a néhány hét alatt.
Nekünk abban az időben, s azóta is legnagyobb szükségünk lakásokra volt, hisz a dévai központunkat már rég kinőttük, a családból kihulló gyermekek, fürtökben álltak az ajtónk előtt. Így Szovátán, Maros megyében, egy szép domboldalon vásároltunk egy nagy ingatlant, melyen népünk jó szívében bízva elkezdtünk építkezni.
Úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés ember vagyok, mert a jó ügy az emberek legszebb oldalát hozta a felszínre, és így nagyon sok nagyszerű embert ismerhettem meg. Álmaimban sem gondoltam, hogy ennyire jó az Isten által teremtett ember.  Az építkezés alatt, egymás után jöttek a számlák, és Istennek hála soha, még 24 órát sem kellett késnünk a kifizetéssel, mindig volt mihez nyúlni. A tavalyi nagycsütörtöki tűzeset visszavetett, de így is megépült a fészek. A szovátai ház teljes egészében magánemberek szeretetéből, jóságából született. A költségek legnagyobb részét a Magyarországon működő Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára befizetett pénzekből sikerült állni, ezeket az adományokat magyarországi testvéreink adták, de jelentős támogatást kaptunk az építkezésben résztvevő cégektől, a beszállító vállalatoktól, a szovátai közigazgatástól, és sok sok erdélyi magán embertől is. Az Isten áldja meg mindannyiukat!
A gyerek zsivajtól hangos épületet nézve olyan jó arra gondolni, hogy milyen óriási erő van az összefogásban, az egyszerű emberek konok igenjében. A Gonosz szeretné megosztani a nemzetünket, elhitetni velünk, hogy kicsik, erőtlenek, gyengék vagyunk. Talán december 5-én úgy érezzük, hogy ez sikerül is neki, de ezt a szeretetből felfakadt intézményt nézve, világosan érzem, hogy Mária népe, itt a Kárpát-medencében nem hullott darabokra, mert az elesettek iránti szeretetben mindannyian egyek vagyunk. Legbelül ugyanaz a szolidaritás, szeretet, jóság mozgatja a szíveinket. Függetlenül attól, hogy a határnak melyik oldalán élünk, hogy kívülről milyen politikai színek határoznak meg, lelkünk mélyén idősek, fiatalok, szegények, vagy módos vállalkozók – ugyanabból az anyagból vagyunk gyúrva, örömünket leljük a szeretetben, abban, ha önzetlenül jót tehetünk. E ház megszületésénél olyan sokan dolgoztunk ingyen, szeretetből, olyan sokan adtak erejükön felül, és a házszentelésen mindannyian jó ízzel a szánkban, gyönyörködtünk, az otthont birokba vevő gyerekekben. Úgy gondolom ez az a mély réteg, – jót tenni jó- , ez a fundamentum, melyre nemzetünk építkezhet.
Az élet Isten-adta ajándék, élni, szeretetből alkotni, jót tenni jó. És azt gondolom, hogy míg mi örömünket leljük a munkában, az alkotásban, a szeretetből vállalt áldozatokban, addig mindig lesz erőnk megálmodni és újraépíteni azt a teret, melyben otthon lehetünk, itt, a Kárpát-medencében.
Szent József a ház védőszentje, példaképe. Ö nem a test és a vér kívánságából fogadta be családjába a kis Jézust, hanem Isten akaratából, szeretetből, jóságból. Mi is mindannyian, kik megszültük, és fenntartjuk ezt az otthont, a józsefi apaság részévé vállunk. Azáltal, hogy egy anya gyermeket szül, világra szül egy édesanyát is, a gyermeke végtelen bizalma szeretete olyan forrásokat nyit, tár fel az ő szívében, melyekről nem is álmodott. Új ember lesz ő maga is. A gyermek hisz abban, hogy az édesanyja a világ legügyesebb asszonya, az édesapja a világ legerősebb férfija. És a gyermeknek ez a teremtő tekintete, tényleg azzá is tesz bennünket, és magunk is csodálkozunk önmagunkon, ahogyan erőnket meghaladó feladatokat oldunk meg.  Itt nem arról van szó, hogy megéri-e, vagy nem apának, anyának lenni, hanem egyszerűen jó, csoda szülőnek lenni, mert ez az élet maga. Öröm Isten nevében befogadni gyermeket és így akár vér szerinti, akár józsefi értelemben vett apává válni, csodálatos dolog.
Szováta, és minden új, gyermekvédelemmel foglalkozó ház, azt bizonyítja, hogy nemzetünk, népünk nem vesztette el a gyermekek iránti szeretetét, és ez az apai-anyai ösztön a holnapunk záloga. Gyermekeink csillogó tekintete tehet naggyá, és megölt, eldobott magzataink, gyermekeink vádló tekintete alatt olvadhat semmivé nemzetünk. A kicsinyek bennünk bízó, rajtunk csüngő tekintete, hiszem, hogy olyan erőket fakaszthatnak fel bensőnkben, mely által otthonunkká formálhatjuk a Kárpát-medencét. De abban is biztos vagyok, a gyermekektől elfordult emberek, önzésükbe fúlva, elvesztik nem csak e földi boldogságukat, hanem az örök életüket is. A meddő fügefát megátkozta Krisztus!
Hiszem, hogy most szeptember 20-án, amikor Pápai Lajos győri megyéspüspök, és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úr felszentelte a gyermekek otthonát, Isten örömmel nézett mindannyiunkra, aki valamivel is hozzá járult itt Erdélyben, az Élet szolgálatához. Aki az Életet szolgálja, az Istent szolgálja.Legyen áldott az Úr, aki erőt adott, hogy felépítsük Szovátán az Élet templomát.
Legyen áldott az Út, mert társakat adott a Szent József otthon megálmodásához és kivitelezéséhez, és legyen áldott mert hiszem, hogy társakat ad a Szovátai gyermekvédelmi központ fenntartásához is.
Örömmel csordultig telt szívvel,
Csaba t.

Szovata3

Torockó - Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ

RO-517610 - Rimetea , str. Principală 282, jud. AB (zur Karte)
Telefon: +40-258-768.195
Mobil: +40-720/841-836
E-mail: pop.dodo88@freemail.hu
Leiter des Hauses: Pop Dorel
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

A Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ 2004-től fogadja be a rászoruló gyermekeket Torockón, Erdély egyik legszebbnek tartott településén. A  gyermekek egy több mint 130 éves műemlék épületben, és egy lakóházzá átalakított egykori csűrben, csendes és békés környezetben élhetnek. A torockói iskola fennmaradásában komoly szerepe van a gyermekotthonnak, mert az elöregedett község nem tudná létszámmal fenntartani az iskolát.

Szociális családban élünk, de valójában egy nagy család vagyunk. Együtt dolgozunk a kertben, gondozzuk a virágainkat, együtt kirándulunk a csodálatos vidéken. Kis Szent Teréz szellemében minden nap próbálunk a magunk kis dolgaiban jók lenni, és Isten minket körülvevő szeretetének jeleit észrevenni és megköszönni.

Nálunk soha nem okoz gondot a szabadidő eltöltése, ha csak a kertbe megyünk ki szalonnát sütni, ott is kivételes táj vesz körül minket. De a hétvégi kiránduláson kívül még sok mindent szoktunk együtt csinálni: van, aki állatokat gondoz, citerázni vagy furulyázni tanul, házi kenyeret dagaszt, táborokat szervezünk, gazdálkodunk a kertünkben, és nagyon szeretjük a virágokat. A ház alatt egy kápolna található, így Jézus is együtt lakik velünk; itt minden évben van keresztelő, elsőáldozás.

Vannak kitűnő tanulóink, és persze néhányan olyanok is, akiknek nehezebben megy ez vagy az a tantárgy, de azon kívül, hogy igyekszünk olyan gyermekeket nevelni, akik jók a matematikában, talán fontosabb, hogy amikor a gyermekeink felnőnek, olyan biztos alapon álljon az életük, mint a becsületesség, a hit és a szorgalom és a képesség arra, hogy örülni tudjunk apró dolgoknak is.

Tavasztól őszig a faluturizmusnak is köszönhetően több látogatónk van, sokan nagyon messziről eljönnek, hogy láthassák ezt a vidéket. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki meg akar ismerkedni az életünkkel, mindennapjainkkal.

Pop Dorel, házvezető

Mit jelent számomra a torockói gyermekotthonban élni?

Az, hogy itt élek, nekem sokat jelent, mert sok minden megváltozott az életemben. Otthon az volt a baj, hogy a szüleim nem jöttek ki jól egymással. Ennek sok oka volt, sokat szenvedtek a pénzhiány miatt is. A keresztanyukám találta ezt a nyugodt helyet, ahol több gyermekkel ismerkedhetek meg és élhetek együtt.

2010. február 27-én jöttünk ide a két testvéremmel. Amióta itt lakok, az változott meg, hogy megtanultam helyesen beszélni, megbarátkoztam az itteni gyermekekkel, és megtanultam viselkedni, imádkozni és még sok mást is. Az is nagyon fontos, hogy van egy nagyon jó barátnőm, fontos nekem, mert otthon nem volt egy barátnőm se. Itt van lehetőségem, hogy kiránduljak és táborba járjak, ahol érdekes dolgokat tanulhatok és más gyermekekkel és nevelőkkel köthetek barátságokat. Itt megkapom amire szükségem van, ételt és sok minden mást is, a békét és a legfőbb dolgot: sok – sok szeretetet:-)

B. Helga, 12 éves

 

Torocko12 Torocko1 Torocko10

Tusnádfürdő - Szent László Gyermekvédelmi Központ

RO-535100- Tuşnad Băi, str. Sf. Ana 41, jud. HR (zur Karte)
46.146941, 25.860563
Telefon: +40-745/ 307-533
E-mail: kmari1980@yahoo.com
Leiter des Hauses: Már Mária
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Csíkországban is, mint sok más helyen az országunkban eléggé nagy baj a szegénység.
Csaba testvér Tusnádfürdőn az Amerikai Magyar Közösségek által adományozott pénzből vásárolta meg az egykori Anna villát, melyet 2006 tavaszán németországi jótevőink segítségével sikerült felújítani. 2006 szeptemberétől a ház második emelete is már lakhatóvá vált.  Igaz, eleinte még nem volt fűtés, meleg víz, szekrény, de a legfontosabb mégis meg volt: szeretet, kedvesség, gondoskodás, a gyógyszer testünknek, lelkünknek egyaránt. Lassan minden kialakult. Nőtt a létszám, elkészült az első emelet meg a földszint, lassan megtelt a ház.

Sok dologban gazdagodtunk, élmények ezre rejtőzik mindannyiunk szívében: kirándulások, zarándoklatok, játékok stb. Itt találták meg egyesek szívük választottját, mások legjobb barátjukat, barátnőjüket, mások meg itt tértek át a helyes életmódra.” (R. Renáta és B. Andrea)

“A nevelők sokat imádkoznak a házért, a gyerekekért és a szeretetért. Az Isten meg is hallgatja őket, mivelhogy az itteni gyerekek szeretik egymást, ahogy a testvérek. A gyerekek mindig vidámak, frissek, szeretetre méltók.” (B. Boróka).

Kérem fogadjanak szeretettel egy néhány szemelvényt a házunk életéből:

Szabadidő
“Mi minden szerdán és pénteken járunk foci edzésre, de gyakran járunk halászni is. Ha sokat fogunk, akkor hazavisszük, de ha keveset, akkor visszadobjuk a halakat a vízbe. Van több méter zsinórunk és mogyorófa botra kötjük, avval halászunk. A lányok inkább kézilabdázni szeretnek és énekelni, vagy gitározni és egymás közt vihorászni.” (Gábor István)

“Tusnádfürdőn kemények a telek, de jó a sípálya és a kedvünk. Tetszik, ahogyan a hó és a hideg megcsípi az arcomat, attól teljesen kipirulok. Voltak vicces dolgok is. Sokszor elestem. Egyik alkalommal alig tudtam feltápászkodni, de azért már várom az új telet. Most azonban a nyár rejteget ezer meg ezer csodát. A tél hideg és szórakoztató volt.” (L. Rozi)
“Nagyon jó volt látni a nevelőt, hogy mennyit esik, és ő is nevet ezen.” (J. Eszter)

“Ha az időjárás engedi, hétvégenként elmegyünk, vagy elbiciklizünk az Olt partjára a meleg vízhez. A „meleg víz” egy bő hozamú forrás. Az az érdekessége ennek a forrásnak, hogy a vize még a legrosszabb esetben is langyos és még télen sem fagy be. Út közben, egyszer Arni még kígyót is fogott. A nevelő-néni nagyon megijedt és mondta, hogy eresszük el.”

“Sokféle játékot kitalálunk. Isti és a Péter meg is tanult úszni. A kirándulásaink akkor teljes értékűek, ha az egész család ott van. Együtt játszunk és összekovácsolódunk, mint egy igazi család.” (Zsófi nevelő lányai)

Születésnap
“Mindenki életében van születésnap. Olyankor a nevelővel tortát sütünk a konyhán. Az ünnepelt meghívja a barátait, osztálytársait, majd vacsora után következik a szülinapi buli. Énekelünk és az ünnepelt felvágja a tortát és közösen elfogyasztjuk. Szoktunk egymásnak szülinapi emléklapot is készíteni mindig, ezt nagy szeretettel csináljuk. Az ünnepelt felbontja az ajándékait és együtt örülünk neki. Szerintünk az egymásra való figyelés és az egymás iránti szeretet a legszebb ajándék.” (Éva nevelő lányai)

Csaba testvér
“Csaba testvér egy csíki székely, aki nem zárkózott el a rászoruló gyermekektől, nem kergette el az ajtója elől, onnan ahol segítséget, befogadást kértek tőle, hanem igenis tiszta szívvel, boldogan befogadta őket. Ugyanígy tett Szent László is. Az ellenséget – miután legyőzte – nem megölte, hanem megbocsátott nekik. Nem kell semmit elutasítani, ami első látásra rosszak látszik. Minden szakadt ruhájú, gondozatlan gyermekből egy kis szeretettel, jósággal szép, „új” gyermeket lehet varázsolni, a rosszból jót lehet csinálni. Csaba testvér mindig imádkozik a bajba jutott gyermekekért, egy kis segítségért, egy kis pénzért. Neki sem könnyű, de ő értünk sose adja fel. Isten áldja őt!” (Molnár Kinga és R. Renáta).

Tusnad10 Tusnad12 Tusnad14

Schulhäuser in Rumänien

Borszék

RO-535300 - Borsec, str. M. Eminescu nr 1, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-747-198.354
E-mail: erikakinga@gmail.com
Leiter des Hauses: Toth Erika-Kinga
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Napközi otthonunk a borszéki iskolában működik 2012-től. Előtte a katolikus
templom melletti plébánia épületében kaptunk helyet a helyi plébános úr
jóvoltából. Jelenleg 14 gyerek jár a napközibe. Szívesen részt veszünk
különböző programokon, amiket a helyi civil szervezetek rendeznek. Szeretünk
minél több időt a szabadban tölteni, így egyre több szépséges sarkát fedezzük
fel a természetnek a gyerekekkel. Együtt dolgozunk a Tanulók Házával, egyre
több gyereket foglalkoztat a kerámia és a festészet. A csoportunk nagy része
tagja a Czifrasarok néptáncegyüttesnek, így számos fellépésük van országszerte.

Kézdialmás - Kelemen Didák Iskolaház

RO-527112 - Mereni, nr. 137, jud. CV (zur Karte)
Mobil: +40-758/ 205-782
E-mail: illyesgabriella@gmail.com
Leiter des Hauses: Illyés Gabriella
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

DSCN1735a

Kézdialmás Kézdivásárhelytől 15 km-re észak-keletre, az Avastető oldalában, a Szent Mihály-hegy alatt fekszik, a háromszéki Szentföld egyik végfalujaként.

Iskolaházunk a helyi iskola, tanács, plébániahivatal jóvoltából és Csaba testvér nagylelkű támogatásával jött létre. A falu központjában a régi iskola épületében találtunk meleg otthonra.

Kelemen Didák minorita szerzetesről elnevezett iskolaházunk 2013 őszén Isten segítségével nyitotta meg kapuit és 19 rászoruló gyerek talált itt békés, meleg otthonra.

A gyerekek nagy szeretettel járnak ide. Minden gyerek iskola után érkezik hozzánk. Közös ebéd után a tanulást helyeztük előtérben. Ezen kívül kézimunkázunk, játszunk, kirándulunk.

Sok szép élménybe van részünk, és mindezért hála és köszönet Csaba testvérnek és minden kedves támogatónknak. Köszönjük, hogy tagjaivá válhattunk Csaba testvér nagy családjának.

Illyés Gabriella, Vezető

DSCN0993 DSCN1651

Nachmittagshorte in Rumänien

Bükszád - Szent Piroska Napközi Otthon

RO-527116 - Bixad, str. Felszeg, nr. 453, jud. CV (zur Karte)
Mobil: +40-758/ 976-552
E-mail: neagumaria22@gmail.com
Leiter des Hauses: Neagu Mária
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Sepsibükszádi napközi otthon 2008 óta működik falunkban. 20 gyerekkel indultunk a helyi önkormányzat által működésünkre bocsájtott kultúrotthon konyhájában. Az igény egyre nőtt, egyre több gyerek jött hozzánk, így 2012 júniusában az alapítványunk támogatóinak jóvoltából elkezdődhetett egy saját otthon építése. Köszönet érte a Porticus Alapítványnak. Új otthonunk közvetlenül a helyi Nagyboldogasszony templom mellett kapott helyett a plébánia papjának köszönhetően. Hála Istennek!
Így a 2012-13-as tanévet 2 csoportban, 36 gyerekkel itt indíthattuk már el. Nagy volt örömünk, olyan környezetett biztosíthattunk védenceinknek, amiről évekig csak álmodtunk. A szociálisan hátrányos családból származó gyerekek iskola után „hazajönnek”, megebédelünk, tanulunk, játszunk, bevezessük őket a mindennapi házimunka teendőibe. Lehajolunk hozzájuk,hogy ne csak tanulmányi, szellemi, viselkedési előrehaladásukban segíthessük, hanem lelki sérülésikre is gyógyírt adhassunk. Gyakran ünnepelünk, legyen az szülinap, karácsony, mikulás, nőnap, anyák napja, állami ünnep.
Ezúton mondunk hálát Csaba testvérnek, minden támogatónknak, úgy a közelünkben lakóknak, mint a távolból segítő ismeretlen jóembereknek. Imáinkban foglaljuk Őket!

Neagu Mária, házvezető

Bukszad8 OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csatószeg - Szent Márton Napközi Otthon

RO-537286 - Cetăţuia nr. 43, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-732/ 083-710
E-mail: szabolcsbedo@yahoo.com
Leiter des Hauses: Bedő Mária

Über das Kinderheim

2010 tavaszán indult a Csatószegi Napközi 15 gyerekkel.

A plébánia 2006-ban kapta vissza ezt az épületet az államtól és itt kapott helyet a Csatószegi Napközi, amelyet a most is szolgálatban lévő plébános – Szőcs Márton – jóvoltából tudunk használni. Ezt az épületet 45 év alatt egyszer sem javította senki, pedig iskola működött benne. 2010. óta igyekszünk javítani, újítani: beszereltük a vizet, mellékhelyiséget alakítottunk ki, kályhát rakattunk, újra padoltuk, hogy a gyerekeknek szebbé és jobbá tegyük.

A napközibe olyan gyerekek járnak, akik nagyon rá vannak szorulva a segítségre, 3 évestől 14 éves korig vannak gyerekek nálunk. Néhányan nem jártak óvodába és mikor iskolába mennek szinte nem tudnak semmit (még azt sem, hogy mi egy vonal vagy egy kocka a füzetben). Hála az Istenek vannak ügyes gyerekek is, akik nagyon szorgalmasan tanulnak. Igyekeznek részt venni az iskola programokban is, amit rendeznek az osztályfőnökök vagy az Igazgató.

A napköziben délután imádkoznak, ebédelnek a gyerekek, tanulnak és leírják a házi feladatukat. Ezenkívül játszanak és van egy kis veteményes kertünk, ahol gyomlálni, kapálni szoktak, vagy éppen betakarítani, amit megtermeltünk közösen.

A Csatószegi Napköziben is szervezünk kirándulásokat, verset-énekeket tanulunk, és ami a legnagyobb odafigyelést igényel: a roma gyerekeknél az a tisztálkodás.

Sok gyerek sajnos semmilyen segítséget nem kap a szüleitől (ezt arra értem mint például a tanulás, a magaviselet, mert olyan is van, hogy a szülei sem tudnak írni sem olvasni). A hátrányos, ingerszegény környezet – amelyben élnek a gyerekek otthon – csak tovább ront a helyzetükön. Olyan ingoványos talajon vannak, melyen nem tudnak tovább haladni, ha nincs kellően megalapozva életük vagy nincs biztos támaszuk. Ha nem figyelünk ezekre a gyerekekre elcsúsznak a kamaszkor idején.

Mi arra törekszünk, hogy segítsünk az ilyen bajban levő gyerekeken itt a napköziben. Úgy érzem, nagyon szeretnek ide járni a csatószegi gyerekek.

Bedő Mária, házvezető

Csatoszeg2

Csutakfalva - Árpádházi Szent Margit Napközi Otthon

RO-537250 - Ciutac, Com. Remetea, Str. Csutakfalva Nr.53, Jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-753/ 051-731
E-mail: rgyorgymozes9@gmail.com
Leiter des Hauses: György-Mózes Renáta

Über das Kinderheim

Csutakfalva – Gyergyóremete nyugati részén, a Kőpataka-völgyében fekvő, közigazgatásilag nem önálló településrész körülbelül 1500 lakossal. 1835-től, a közeli erdők irtása során keletkezett, innen kapta a Csutakfalva elnevezést. A település a vallásos élet központja volt az 1940-es évek elején, Pál Elek plébános idején építették és Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szentelték fel a templomot. Csutakfalván a Szent Ferenc Alapítvány napközije 2006. március 27-én indult, a Balás Jenő Általános Iskola egy külön termében. A gyereklétszám mindig változó, indult 13 gyerekkel, jelenleg 23 gyerek jár rendszeresen. 2011. november 16-án a helyi önkormányzat és Csaba atya közreműködésével egy gyönyörű családi házat kaptak a napközis gyerekek, a Csutakfalva út 53. szám alatt, mely teljesen tatarozott, központi fűtéssel ellátott, nagy udvarral és kerttel rendelkezik. Ezt ugyancsak Árpád-házi Szent Margitról neveztük el. A gyerekek mind nagycsaládokból valamint szerény jövedelmű családokból jönnek. Az állandó tanulási program mellett a gyerekeknek más tevékenységek is vannak biztosítva, mint a születésnapok megünneplése, a Mikulás várás, karácsonykor betlehemes előadás a templomban, farsangolás, a nyári vakációban kézműves tábor.
Mindennap hálát adunk Istenünknek, Csaba atyának és a támogatóknak a mindennapi ételünkért, a szép, tiszta házért és hogy a Szent Ferenc Alapítványhoz tartozhatunk.
Tisztelettel,
György Mózes Renáta nevelő

Csutakfalva4

Esztelnek - Szent Rita Napközi Otthon

RO-527143 - Estelnic, nr. 63, jud. CV (zur Karte)
Mobil: +40-749/ 904-120
E-mail: edit.csibi@yahoo.com
Leiter des Hauses: Csibi Edit
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Esztelneken a napközi 2008 januárjában indult, egy évet az óvoda épületében működtünk. 2009 februárjában Csaba testvér vásárolt egy régi falusi házat, amely Isten segedelméből 1908. május havába épült. Szépen felújítottuk, két fürdőszobával és egy szobával bővült, tehát van három szoba, egy konyha, kamra, két fürdő, pince és egy kert. A ház megmaradt a maga régi stílusában. Csendes helyen van a napközi és van egy külön érdekessége, hogy a napközihez autóval csak a patakon át lehet bemenni, mivel pont a kapu előtt folyik Esztelnek patakja. Fut egy keskeny ösvény, mi azon közlekedünk. Nyáron sokat lubickolnak a gyerekek ebben a patakban.
A napközibe 40 gyerek jár, ovisok és I.-VIII. osztályosok. Magyar és roma nemzetiségű gyerekek ők. A gyerekekkel tanulunk, leírjuk a házi feladatot, játszunk és van egy veteményesünk, ahol tavasztól őszig dolgozunk a gyerekekkel. A gyerekek örülnek, hogy jöhetnek a napközibe.
Hálásan köszönjük Csaba testvérnek és a támogatóknak a sok segítséget.
Csibi Edit, házvezető

Esztelnek8 Esztelnek9Fénykép0654a Fénykép0662a

Farkaslaka - Szent Fausztina Napközi Otthon

RO-537165 - Lupeni, nr. 124, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-749/ 835-785
E-mail: bakoszsofia75@gmail.hu
Leiter des Hauses: Bakos Zsófia

Über das Kinderheim

Farkaslakán a Nyikó patak mellett, a falu legmélyebb pontján áll egy ház, a Sáros utca 110. szám alatt.
Amikor 2005. augusztus 25-én végigvonult ebben a falucskában az árvíz, ezen a részén tombolt a nagy áradat, vitte a ház melleti csűr egy részét, valamint az udvarban álló melléképületet. De a házban – valami csodával határos módon – csak a pince részt lepte el a víz. Emiatt úgy érezték a tulajdonosok, hogy valami jó célra kell felajánlani a házat, amelyből ők az árvíz után elköltöztek.
Miután Csaba testvér elfogadta a nagylelkű felajánlást, 2009. október 1-jén elkezdődött a gyermekvédelmi tevékenység. Azóta működik a napközi, kérve az irgalmasság apostolának, Szent Fausztina nővérnek közbenjárását az itt tanuló gyerekek és szüleik számára.
Napi tevékenységünk 17 gyermekkel, 12 órától este 6 óráig tart. A gyerekekkel – ahogy az iskolából érkeznek – a házi feladatokat kezdjük, majd 2 és 3 óra között ebédelünk. Az ebéd alatt felolvasunk egy igerészt, magyarázva egy kis történettel, majd közösen kibontjuk és megbeszéljük, hogyan éljük meg ezt a mindennapokban. Ezután a házi feladatok további megírása következik és utána jön a játék és szabad foglalkozás. A nap végét imával zárjuk, amelyben minden gyerek belefoglalja saját szándékát. A gyerekeknek az imába foglalt szándékaik részben különböznek, de sokuk problémája hasonló. Kérésük őszinteséget mutat, felajánlják szüleik bűneiért, megváltozásáért, a családi békéért, hogy apa és anya ne veszekedjen (verekedjen), a halottakért, főleg azokért, akiket ők ismertek a közelmúltban (pl. a kéményseprő bácsiért), a tisztítótűzben szenvedőkért, a beteg mamáért, a tatáért, mindenki szüleiért.
Farkaslaka5 Farkaslaka4

Felsősófalva - Remény Napközi Otthon

RO-537244 - Ocna de Sus, str. Parajdi nr. 464, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-744/ 231-127
E-mail: gagyi.margit@gmail.com
Leiter des Hauses: Gagyi Margit

Über das Kinderheim

2006 szeptemberében kezdtük el gyermekmentő szolgálatunkat itt Felsősófalván. Az első évet iskolánk egyik osztálytermében töltöttük el, hideg étellel: zsíros kenyér, margarin, lekvár és tea volt főleg a menü. Azután 2007 júniusában Csaba testvér megvásárolt egy tapaszos falú régi öreg házat a gyermekeknek, amit őszre sikerült beköltözhetővé varázsolni. Ez a ház lett 2007 szeptemberétől a napközi otthonunk. Csaba testvér, angliai támogatóink és sok jószívű ember segítségével sikerült ezt az öreg házat annyira megerősítgetni, hogy elbírja a 20-22 gyermek csintalankodásait.
Hetedik éve nevelgetem, formálgatom gyermekeimet, Istenbe vetett bizalmammal támogatom őket. Most már meleg ebédet és sok finomságot tudok készíteni a gyerekeknek, sőt ők maguk is sütögetnek (palacsintát, süteményt). Csodálatos aranyos gyermekeim vannak, akiknek szép lassan sikerült feloldani gátlásaikat, sérüléseiket gyógyítgatni. Igyekszem következetes lenni a nevelésükben, aminek eredménye az, hogy amikor jön egy új kisgyerek, ő már tudja az iskolából a többi gyermektől, hogy milyen szabályok vannak a napköziben, és minek kell eleget tegyen. Megígéri, hogy nem beszél csúnyán, nem verekedik, segít nekem mindenben és ügyesen fog tanulni.
A napköziből a gyerekek nap mint nap hazamennek szüleikhez, otthon a nehézségeikkel együtt kell élniük. Ezért talán a napközis gyermekeink nevelése egy kicsit nehezebb is, mint a bennlakó otthonokban. Nagyon fontos a szülővel való kapcsolattartás és a szülő lelki támogatása, néha útbaigazításra szorulnak gyengeségükben. A gyerek otthon a lazaság elve alatt nevelkedik, nincs határ például a rossz filmek nézésében, mert nem törődik a szülő ezzel. Mégis jobbnak találom, hogy a gyerek családban nevelkedjen. Hiszen az élet is tele van rossz dolgokkal, így talán könnyebben különbséget tud majd tenni jó és rossz között. Mivel a délutániban – így nevezik a napközit – igyekszünk egymásra figyelni, mindent, amit fontosnak látok kellő időben kibontjuk és megbeszéljük, ez szerintem sokat segít a fejlődésükben.
Nagyobb diákjaim, akik tovább mentek tanulni, péntekenként meglátogatnak, szívesen jönnek vissza a délutániba. Nagyon sok szeretetet kapok a gyermekektől, és én is nagyon szeretem őket.
Gagyi Margit, házvezető

Felsosofalva4 Felsosofalva6 Felsosofalva5

Gyergyócsomafalva - Páli Szent Vince Napközi Otthon

RO-537050 - Ciumani, str. Alszeg nr. 563, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-745/ 096-926
E-mail: bartalisbea@yahoo.com
Leiter des Hauses: Bartalis Edit

Über das Kinderheim

Gyergyócsomafalva Székelyföld északi, Hargita megye középső részén terül el. Gyergyószentmiklóstól 9 km-re délnyugatra a Nagy-Somlyó-patak Marosba ömlésénél fekszik.
Itt 2009. október 3-án kezdte el a Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenységét a község 100 éves kihasználatlan Népiskolája egyik termében. A népszerű és újszerű központ vonzotta a község gyerekeit, minden gyerek oda szeretett volna járni, de mivel meg voltak a kritériumok csak a legrászorulóbbak kerülhettek be. Egy év után – miután eltelt egy nehéz és hideg tél – be kellett ismerniük, hogy nem megfelelő az épület állapota a központ számára: télen a nagy hidegek miatt képtelenség volt megfelelő hőmérsékletre kifűteni.
2010 nyarán Csaba testvér Csomafalva központjában vásárolt egy kertes, kétszobás családi házat, ahol ősszel az új tanévet megkezdhették a gyerekek. A ház otthonias, meleg és tiszta, viszont a zajt nem nyeli el úgy, mint a magas falú iskola. Az új otthon a község központjában fekszik, jelenleg 21 hátrányos helyzetű gyerek jár oda. Legkisebb „lakója” 6 éves, míg a legnagyobb 16. Egy igen összeforrt közösség ez, ahol mindenki tudja, hogy mi a feladata. Sokuknak újdonság volt az angol wc használata, a „kötelező” kézmosások, a tisztaság, az étkezés előtti ima, a rend, a szent énekek, az előadások, utazások, kötelességek, elvárások. Vannak olyan gyerekek is, akik a napköziben cserélnek tiszta ruhát, és laknak jól naponta egyszer. Sokan az otthonban érezték meg először az ünnepek hangulatát: milyen egy anyák napi ünnepség, milyen a mikulásjárás, a karácsonyi vásár, a húsvéti tojásírás.
A gyerekek nagyon szeretik a nyarat, nemcsak azért, mert nincs iskola, hanem, mert mehetnek táborokba, részt vehetnek saját szervezésű táborainkban (angol-román tábor, sátortábor az udvaron, kézműves tábor) tehát ilyenkor sem áll meg az élet a napköziben. Ha egy-egy gyerekkel egyéb nem is történik: együtt készülnek nevelőjükkel az eltussolt pótvizsgáikra.
Nevelőjük, egyben pótmamájuk, rendszeres kapcsolatban van a gyerekek tanáraival, szüleikkel, a rendőrséggel, a polgármesteri hivatallal, az orvosi rendelővel és a helyi plébánossal. Bármilyen probléma esetén ezzel a nagy kapcsolati hálóval sokkal könnyebben és hatékonyabban sikerül megoldani a nehézségeket.
Bartalis Beáta, házvezető

Gyergyocsomaf1 Gyergyocsomaf2

Kézdiszentlélek - P. Bartók Albert Napközi Otthon

RO-527150 - Sânzieni, str. Principala, nr. 246/B, jud. CV (zur Karte)
Mobil: +40-746/ 663-846
E-mail: annadaragus9@gmail.com
Leiter des Hauses: Daragus Anna Mária

Über das Kinderheim

Kézdivásárhelytől 7 km-re északra a Kászon vize egy igen kedves falun csörgedezik keresztül. Szép székely kapuk, sok fazsindelyes háztető van a faluban, amelynek neve Kézdiszentlélek. A hangulatos falukép, a XIV. században épült, erődített templom már elég is lenne ahhoz, hogy érdeklődésünket felkeltse. Az erődtemplomtól meredeken emelkedik ki a tájból rozsdavörös szikláival a Perkő. A hegy tetején, ahol valamikor az egyik legrégibbi székely végvár állott, igen különös építmény vonja magára a figyelmet: a Szent István kápolna.
Kézdiszentlélek községben a napközi otthon 2011 februárjában indult és 2012. júniusig megfelelő helyiség hiányában a plébánián működött. 2012 tavaszán a Polgármesteri Hivatal jóvoltából kaptunk egy épületet, amelyet felújítottak és jelenleg 15 hátrányos helyzetű gyermek birtokolja. A gyerekek 6-12 éves kor között vannak. A napközi otthon nemcsak azon gyerekeknek nyújt segítő meleg otthont, akik számára ez nem adatott meg, hanem azoknak is, kiknek szülei éjt nappalá téve dolgoznak az életben való fennmaradásukért. A gyerekek napjai Mátyus Emese nevelő segítségével tanulással, gyermekjátékokkal, vidámsággal,  imádkozással szeretetben telnek. P. Bartók Albert ferences neve méltón került a napköziotthonunk homlokzatára, mivel a község szülöttje volt és szerzetesként Istent és embertársait szolgálta haláláig.
Mátyus Emese, házvezető

Máréfalva - Összefogás Háza Napközi Otthon

RO-537026 - Satu Mare, str. Principala, nr. 466, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-753/ 051-726
E-mail: katalinolosz@gmail.com, palfi13@freemail.hu
Leiter des Hauses: Olosz Zsófia-Katalin
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Máréfalván 2006-ban indult 22 gyerekkel a napközi a kántori lak régi épületében, melyet akkor még az iskola használt. Isten segítségével, Csaba testvér, egy nagylelkű vállalkozó támogatásával és sok jó ember összefogásával felújítottuk a mellette álló gazdasági épületet. 2008-ban szenteltük fel, és megkapta az „Összefogás Háza” nevet. Az új házban két csoportot tudunk működtetni, 42 gyerekkel és két-három nevelővel, önkéntesekkel.
A nyári vakációba, minden év júliusában megszervezzük gyermekeinknek a Biblia tábort, ami három napig tart. Ez a tábor nyitott a falunk gyermekei számára is (100-120 gyereket foglalkoztatunk). Besegít a helyi plébános is, és több önkéntes szolgál ez idő alatt. Ennek a tábornak 5 éves hagyománya van, amire nagyon büszkék vagyunk.

Olosz Zsófia-Katalin, házvezető

Marefalva4 Marefalva6

Nyárádremete - Szent Imre Napközi Otthon

RO-547210 - Eremitu, nr.556, jud. MS (zur Karte)
Mobil: +40-757/ 880-117
E-mail: kakucsblanka@gmail.com
Leiter des Hauses: Kakucs Blanka
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

2006 januárjában egy pár gyerekkel indultunk a falu hittantermében. Rövidesen negyven körüli gyermek jött naponta. A hittanterem kicsinek bizonyult, ezért a polgármester segítségét kértem, hogy egy nagyobb helységet kaphassunk. Így a 2006-2007-es tanévet már egy nagyobb épületben kezdtük, amely több mint száz éves, romos, elhanyagolt épület volt. Amikor Csaba testvér meglátogatott, azt mondta: “Ne búsuljak, mert ez a ház lesz a legszebb faluban!”- és igaza lett!
2008 októberében volt a házszentelő. Addigra már nagyon sokat változott a ház. Sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy a ez a régi rendőrségi épület megújuljon, egy szép, kényelmes de főképpen élettel teli otthon legyen.
A gyerekek az iskolából, óvodából szeretettel jönnek. Együtt tanulunk, játszunk, dolgozunk és sokat imádkozunk. Szeretnénk jó gazdái lenni a napközi otthonunknak, hogy még nagyon sokáig és sok gyereknek egy igazi otthona legyen. Naponta hitünk erősítéséért imádkozunk és örömmel tapasztaljuk, hogy nem hiábavaló.

Nyremete6 Nyremete820150830_171526[1]a

Oroszhegy - Tamási György Szeretet Háza Napközi Otthon

RO-537080 - Dealu, nr. 95, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-749/ 797-149
E-mail: mihaly.tibine@citromail.hu
Leiter des Hauses: Mihály Anna
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Napközi otthonunk 2007 februárjában jött létre Csaba testvér és a helyi pap bácsink jóvoltából. Ideiglenesen egyházi épületben kapott helyet a 40 rászoruló gyermek, amely két csoportban működik, két nevelőnő vezetésével. Négyéves kortól egészen tizennégy éves korig vannak gyerekeink. Boldogan mondhatjuk el, hogy már öten átmentek a csíkszeredai Szent István középiskolai kollégiumba. Mikor haza jönnek, mindig visszatérnek hozzánk, és örömmel tölt el minket, hogy még mindig visszakívánkoznak oda, ahonnan elindultak.
Célunk a napköziben, hogy egy nagy család legyünk, ahol gyerekeink jól érzik magukat, biztonságban, szeretetben, melegségben legyen részük. Őszinteségre, becsületes munkára próbáljuk nevelni őket, hogy közösségünk hasznos, és vallásos tagjai legyenek.
Isten segítő szeretetét kérjük Csaba testvérre, minden kedves támogatónkra, gyerekeinkre és munkatársainkra!
Mihály Anna, Bálint-Pál Edit és a gyerekek

oroszhegy2

Székelyvarság - Szent Péter és Pál Napközi Otthon

RO-537350 - Vărşag, nr. 386, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-742/ 401-613
E-mail: fmelaniamaria@citromail.hu
Leiter des Hauses: Fábián Melánia
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Csodaszép vidéken húzódik meg ez a 7 tanyabokorból álló község. A falu olyan hatalmas területen fekszik, hogy három helyen van óvoda és iskola. Mi – egyelőre – a központi helyen lakó bajba jutott gyerekeknek tudunk a napközinkkel segíteni. Ide érkeznek egy órától a gyermekek, 3-ig tanulunk, utána eszünk, 4 órakor, akik nagyon távol laknak már mennek haza. Szabadidőnkben képeslapokat készítünk, énekeket tanulunk, játszunk, rajzolunk. Jelenleg 16 gyerek jár hozzánk.

Fábián Melánia-Mária, házvezető

Szekelyvarsag1a Szekelyvarsag2

Tekerőpatak - Keresztelő Szent János Napközi Otthon

RO-537309 - Valea Strâmbă, str. Principala, nr. 201, jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-746/ 992-753
E-mail: fodorklementina@freemail.hu
Leiter des Hauses: Fodor Klementina
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

Tekerőpatakon a napközi otthon 2010 októberében indult 20 gyerekkel. Az egyház épületében kaptunk egy termet, kezdetben ez elégséges volt részünkre. Most is abban az épületben folytatjuk tevékenységünket, de egy másik részében, amit 2012 nyarán újítottak fel. Nagyon szép és kényelmes ez a hely, 22 gyerek jár most ide. 2012. szeptember 9-én volt a napközi otthonunk felszentelése, amely a Keresztelő Szent János nevet kapta. Büszke vagyok arra, hogy gyerekeink örömmel jönnek minden nap.
Szeretettel,
Fodor Klementina Tekerőpatakról

Tekerop6_méretezés

Zetelaka - Dr. P. Boros Fortunát Napközi Otthon

RO-537360 - Zetea, Fő út, nr. 836; jud. HR (zur Karte)
Mobil: +40-749/ 245-742
E-mail: zsomborizsoka@gmail.hu
Leiter des Hauses: Zsombori Erzsébet
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

2007 decemberében indult a csoportunk Zetelakán. 2009-ben a napközi otthonunk felvette a falu nagy szülöttének Dr. P. Boros Fortunat ferences szerzetesnek a nevét. A napköziben tanulás után délutánonként a gyerekekkel kézműveskedni szoktunk: bútort festünk, rongybabákat készítünk, gyöngyöt fűzünk és a szabadban játszunk sokat. Egyik lányunk versét küldjük üdvözletként, Zsombori Zsóka, házvezető

Ilyen a Föld?!

Mi boldognak látjuk világunk
De mindennap, csak rongáljuk.
Mi kapzsi emberek nem értékeljük az életet,
holott, oly rövid és szánalmas, nem tart örökké a fájdalmas.

Földünkön dúl a háború,
mennyi halott ember, oly szomorú,
vérző szívvel borulnak a földre,
mennyi halott, oly sok lett belőle.

Őrizzük a földünket,
ne pusztítsuk a nemzetet.

Ilyés Nóra-Mónika, 15 éves, Zetelaka
Zetelaka2 Zetelaka6kicsi

Eine gemeinsame Einrichtung

Árkos - Irgalmasság Anyja Kismamaotthon

RO-527166 - Arcuş Str. Br. Szentkereszthy Béla nr. 61. jud. CV, jud. CV (zur Karte)
Telefon: +40-267/ 373-536
Mobil: +40-754/ 872-248
E-mail: ferences.noverek@gmail.com
Leiter des Hauses: Teréz nővér
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

A házat a Pro Vita Hominis sepsiszentgyörgyi magzatvédő társaság hozta létre az élet védelmében a 2000-es évek elején. Csaba testvér igent mondott a legkisebbek szolgálatára és 2005-től a Szent Ferenc Alapítvány működteti a házat. Ennek a szolgálatnak egyik jelképes megnyilvánulása az itt született babák megkeresztelése.
Az otthon öt anyuka és gyermekeik befogadására alkalmas. Többnyire első gyermeküket váró fiatal édesanyák kapnak itt menedéket. Az utóbbi években egyre több alkalommal “kopogtat” az ajtónkon segítségért olyan anya, aki két, vagy több gyermekről kell egyedül gondoskodjon, miután az élettársa elhagyta. Most, hogy biztonságban vannak, a várandósság talán áldott állapottá tud válni. A hétköznapok fontos része minél több háztartási ismeret elsajátítása és önálló gyakorlása.
Az itt eltöltött idő egyik legfontosabb eseménye Isten ingyenes szeretetének megtapasztalása, amelyet magukkal vihetnek az előttük álló nehéz életútra.
Az anyaotthonban öt ferences nővér látja el a sokrétű feladatot és osztja meg életét azokkal, akiket a Jóisten rájuk bíz OLYMPUS DIGITAL CAMERAArkos2lelkünk is ünneplőbe a

Kolozsvár – Szent Klára Egyetemista Lány Kollégium

RO-400147 - Cluj Napoca, str. Mărăşeşti nr. 59, jud. CJ (zur Karte)
Mobil: +40-722/ 612-052
E-mail: szentklarakollegium@gmail.com
Leiter des Hauses: Antal Enikő
Nachrichten über das Kinderheim

Über das Kinderheim

A kollégium 2009 októberében jött létre, ekkor költözött be az első 20 egyetemista lány. A házat egy kedves, nyugdíjas nénitől kapta a Szent Ferenc Alapítvány adományba. 2009 őszén sikerült német es norvég támogatók segítségével felújítani és bebútorozni. A kollégiumba olyan egyetemistákat fogadunk be, akik jól tanulnak, de sajnos anyagi problémák miatt egyébként nem lenne lehetőségünk továbbtanulni. Csaba testvér olyan egyetemistákat is támogat, akik nem az alapítványnál nőttek fel, hanem a saját szüleikkel, de szociális helyzetük miatt rászorulnak a segítségre.

 

Polgárdi – Don Bosco Iskolaház

H - 8154 Polgárdi, Gyulamajor 1.

E-mail küldése

Csíksomlyó – Szent István Gyermekvédelmi Központ

RO-530203 - Miercurea-Ciuc, str. Szék, nr. 152, jud. HR

E-mail küldése

Csíkszentsimon – Szent László Gyermekvédelmi Központ

RO-537285 - Sansimion, nr. 711/A. jud. HR

E-mail küldése

Deva (Déva, Diemrich)

RO-330046-Deva, Str. Progresului 6, jud. HD

E-mail küldése

+40-254-214.873

Dózsa György – Isteni Irgalmasság Gyermekvédelmi Központ

RO-547264 - Gheorghe Doja, Sat. Tirimia nr. 280, jud. MS

E-mail küldése

Gyergyószárhegy – Kájoni János Gyermekvédelmi Központ

RO-537135 - Lăzarea, Fő út 1472, jud. HR (nagy ház)

E-mail küldése

Gyergyószentmiklós – Szent Anna Otthon

RO-535500 - Gheorgheni, Bld. Lacu Rosu nr. 35, jud. HR

E-mail küldése

Kászonaltíz – Szent Katalin Otthon

RO-537238 - Plaiesii de Jos, Sat. Imper nr. 288, jud. HR

E-mail küldése

Kovászna – Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ

RO-525200 - Covasna, str. Gheorghe Doja 8, jud. CV

E-mail küldése

Marosvásárhely – Szent Cecilia Otthon

RO-540528 - Targu Mures, str. 1 Dec.1918, nr. 191/A, jud. MS

E-mail küldése

+40764042794

Nagyszalonta – Szent Antal Gyermekvédelmi Központ

RO-415500 - Salonta, str. Republicii 75, jud. BH (Szent Antal)

E-mail küldése

+40-359-457.311

Nagyvárad – Szent Angela Gyermekvédelmi Központ

RO-410163 - Oradea, str. Gheorghe Doja, nr. 18, jud. BH

E-mail küldése

Petrozsény – Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központ

RO-332029 - Petroşani, 1. Dec. 1918. nr. 73, jud. HD

E-mail küldése

+40-354/ 109-564

Szászváros – Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központ és Szent Bernadett Napközi Otthon

RO/335700 - Orăştie, str. Luminii 3, jud. HD

E-mail küldése

+40-254/ 241-109, Fax: +40-254/ 247-110

Székelyhíd – Gyermek Jézus Gyermekvédelmi Központ

RO-417435 - Săcueni, str. Irinyi János 1, jud. BH

E-mail küldése

+40-756-941.307 (roman) +36-30-397-7062 (magyar)

Szováta – Szent József Gyermekvédelmi Központ

RO-545500 - Sovata, Câmpul Sărat (Sómező utca) 22, jud. MS

E-mail küldése

+40-265/ 571-060

Torockó – Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ

RO-517610 - Rimetea , str. Principală 282, jud. AB

E-mail küldése

+40-258-768.195

Tusnádfürdő – Szent László Gyermekvédelmi Központ

RO-535100- Tuşnad Băi, str. Sf. Ana 41, jud. HR

E-mail küldése

+40-745/ 307-533

Borszék

RO-535300 - Borsec, str. M. Eminescu nr 1, jud. HR

E-mail küldése

Felsőlemhény – Szent Benedek Iskolaház

RO-527110 - Lemnia, nr. 478, jud. CV

E-mail küldése

Gyergyószentmiklós

RO-535500 - Gheorgheni, Kós Károly Általános Iskola, jud. HR

E-mail küldése

Gyergyószentmiklós

RO-535500 - Gheorgheni, str. Stejarului, nr. 48, jud. HR

E-mail küldése

Gyergyóújfalu

RO-537305 - Suseni, nr. 947, jud. HR

E-mail küldése

Kézdialmás – Kelemen Didák Iskolaház

RO-527112 - Mereni, nr. 137, jud. CV

E-mail küldése

Székelyhíd

RO-417435 - Săcueni, str. Irinyi nr 1, jud. BH

E-mail küldése

Bükszád – Szent Piroska Napközi Otthon

RO-527116 - Bixad, str. Felszeg, nr. 453, jud. CV

E-mail küldése

Csatószeg – Szent Márton Napközi Otthon

RO-537286 - Cetăţuia nr. 43, jud. HR

E-mail küldése

Csutakfalva – Árpádházi Szent Margit Napközi Otthon

RO-537250 - Ciutac, Com. Remetea, Str. Csutakfalva Nr.53, Jud. HR

E-mail küldése

Esztelnek – Szent Rita Napközi Otthon

RO-527143 - Estelnic, nr. 63, jud. CV

E-mail küldése

Farkaslaka – Szent Fausztina Napközi Otthon

RO-537165 - Lupeni, nr. 124, jud. HR

E-mail küldése

Felsősófalva – Remény Napközi Otthon

RO-537244 - Ocna de Sus, str. Parajdi nr. 464, jud. HR

E-mail küldése

Gyergyócsomafalva – Páli Szent Vince Napközi Otthon

RO-537050 - Ciumani, str. Alszeg nr. 563, jud. HR

E-mail küldése

Kézdiszentlélek – P. Bartók Albert Napközi Otthon

RO-527150 - Sânzieni, str. Principala, nr. 246/B, jud. CV

E-mail küldése

Máréfalva – Összefogás Háza Napközi Otthon

RO-537026 - Satu Mare, str. Principala, nr. 466, jud. HR

E-mail küldése

Nyárádremete – Szent Imre Napközi Otthon

RO-547210 - Eremitu, nr.556, jud. MS

E-mail küldése

Oroszhegy – Tamási György Szeretet Háza Napközi Otthon

RO-537080 - Dealu, nr. 95, jud. HR

E-mail küldése

Székelyvarság – Szent Péter és Pál Napközi Otthon

RO-537350 - Vărşag, nr. 386, jud. HR

E-mail küldése

Tekerőpatak – Keresztelő Szent János Napközi Otthon

RO-537309 - Valea Strâmbă, str. Principala, nr. 201, jud. HR

E-mail küldése

Zetelaka – Dr. P. Boros Fortunát Napközi Otthon

RO-537360 - Zetea, Fő út, nr. 836; jud. HR

E-mail küldése

Árkos – Irgalmasság Anyja Kismamaotthon

RO-527166 - Arcuş Str. Br. Szentkereszthy Béla nr. 61. jud. CV, jud. CV

E-mail küldése

+40-267/ 373-536

Kolozsvár – Szent Klára Egyetemista Lány Kollégium

RO-400147 - Cluj Napoca, str. Mărăşeşti nr. 59, jud. CJ

E-mail küldése