2019. március 12. – Kedd

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt.”Hogy imádkozzunk!?Afrikában járva azt láttam, hogy ott az emberek szeretnek Isten házában énekelni, táncolva imádkozni! Egy sima vasárnapi reggeli szentmise, három órán keresztül tartott. A csatolt kis film a szentmise felajánlás részét mutatja, hozzák a kelyhet, a bort, a kenyeret, de hozzák a misén összegyűjtött adományokat is egy kosárba, a misén megkeresztelt gyereket, de még egy kakast is… szépen szerre jönnek az emberek, hozzák az adományokat jó ráérősen, vidáman énekelve! Néztem ezt a számomra szokatlan “imát” és arra gondoltam, hogy Isten egészen biztos, hogy örömét leli az ő gyermekei vidámságának, a templomban oltárra helyezett ajándékainak!Hogyan imádkozzunk!? Néztem a kedves afrikai római katolikus testvéreinket és arra gondoltam, hogy valóban mennyire igaza van Bagdi Emőkének, mikor azt állítja, hogy mi érzelmi analfabéták lettünk! Sajnos az imáinkból is, akárcsak életünk sok más mozzanatából elsorvadtak szépen, lassan az érzelmek! Ülünk a padban, várjuk a prédikációt, a gondolatokat, nézzük az időt és mérgelődünk ha egy mise 50-60 percnél tovább tart! A józan, hideg, számító, kimért értelem ha nem is szorította ki teljesen az érzelmeket a hitéletünkből, de annak közösségi kifejeződését nagyon megnyirbálta! Az Isten jelenlétében való gyermeki, tiszta öröm helyét kezdi elfoglalni a birtoklás, a tudás, az irányítás öröme, és emiatt figyelmünk Teremtőnkről önmagunkra, a teremtményekre irányul, és ennek már bálványimádás szaga van! Mikor a kórusművek, a ruhák, a szertartási kellékek fontosabbá válnak, mint a gyermeki szeretettel megszólított mennyei Atyánk, akkor már nem Isten áll a szertartás közepén, hanem egy bálvány!

Istennel való találkozásunk során belülről fakadó, bőségesen feltörő tiszta öröm forrásait kellene megkeressük, kitisztítsuk! Fontos az is, hogy mit beszélünk Istennel, de a legfontosabb, hogy nagy szeretettel, örömmel, gyermeki bizalommal  szólítsuk meg a mi szerető mennyei Atyánkat!

Szeretettel, Csaba t.

—– 

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!

Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15