Búcsú – köszönet

Drága Csaba testvér!

Közel egy hónapja költöztem ki az otthonból. Azt a helyet hagytam ott, ami hat évig fedél volt a fejem fölött. Volt egy nevelőanyám, s egy nevelőapám is. Sok-sok kisebb-nagyobb testvérem. Nagyon szerettem mindenkit, még ha sokszor is veszekedtünk, voltak nézeteltéréseink is, de hisz melyik családban nincs?!

12 éves voltam, mikor talán életem legmélyebb pontját éltem át. Kisgyerekként még nem is fogtam föl teljesen, mi történt. Emlékszem minden egyes pillanatra, de talán a színek, a hangok, a mosolyok, a sírásra késztető arcokra emlékszem leginkább. Mélyen megmaradt bennem minden.

Nemrég töltöttem akkoriban a születésnapom, már megkezdődött a tanév is. A hónap utolsó napján, hétfőn délelőtt a Jóisten – néhány társának segítségével – az otthonba vezetett. Pontosabban kedd reggel már onnan jártam suliba, s nem csak azon a reggelen…

Egy éven belül az utolsó tanulók közül, az első ötbe bekerültem. Megkaptam életem első könyvsorozatát, amellyel elsajátítottam az olvasás rejtelmeit is. Talán most már állíthatom, hogy azóta megszállott olvasóvá váltam. Minden szereplésben kivettem a részem, s minden szerveznivalóba beleütöttem az orrom. Imádok szerepelni, s megállás nélkül beszélni. Kibontakoztam, sok mindent kipróbáltam. Kisgyerekből, kamasszá váltam. A sötét hétköznapok, színes élményekké, álmokká váltak.

Ebben a tanévben érettségizem, igyekszem minél jobb eredményt elérni – ezzel mindenkinek tartozom. Jelenlegi nagy álmom, hogy bejussak ösztöndíjjal a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre, kommunikáció szakra, Kolozsvárra. Régen nem mertem nagyot álmodni, örültem, ha a jelen kicsit pozitívan telt. Most merek, talán még hosszabb távra is: szeretném, ha a jövendőbeli férjemmel, a közös otthonunk előtt lenne egy kis virágoskert – Hangával és Ádámmal, a gyerekekkel – együtt csinosítgatnánk. Az udvar közepére szeretnék egy diófát; az alacsonyabbik ágán hinta várná az odatévedőt. Talán ha dolgozom eleget – s már a munkától én nem félek – nyithatnánk egy családi vállalkozást, a barátnőmmel. Már meg is terveztük hogyan is nézne ki… Tehát, most már álmaim is vannak, s igyekszem azokat megvalósítani!

Úgy vélem, igazából mindaz, amit eddig leírtam csak töredéke, mindannak amit kaptam Öntől, az Alapítványtól, s a nevelőmtől! E levél megírásával szeretném megköszönni, mindazt, amit szavakban, tettekben nem is lehet. Azt a végtelen szeretett, törődést, amit kaptam. Nemrég eljöttem, de feledni soha, semmit nem fogok! Most anyatárs és apatárs vigyázz rám, óv engem, fedélt add a fejem fölé, de soha sem fogom elfelejteni az ezelőtti hat évet…

Drága Csaba testvér, Csilla néni, Mindent Köszönök!

U.I.: Lehetőségem nyílt készítenem egy általam választott témáról, magyarból egy dolgozatot. Szép “magyarul”: atestátnak. Az Alapítványt választottam, ez lett belőle:
dolgozat10

.