2018. augusztus 12.

2018. augusztus 12. – Évközi 19. vasárnap

Isten kegyelméből eljutottam Remete Szent Antal barlangjába! Végtelen csendben ültem a pislákoló gyertya fényénél, s lelkemet eltöltötte a béke, a nyugalom, Isten jelenlétének az öröme! Arra gondoltam, hogy nekem ide még vissza kell térnem, hetekre, hónapokra, hogy szeretett Istenem színe előtt imádkozzak! A gondolataimat egy világos, erélyes hang zavarta meg: “Miért utaznál ilyen sokat a pusztáért, hisz felétek a templomok pusztává váltak, üresek!” 

Ültem a kövön a pár négyzetméteres barlangban, és beleremegtem a felismerésbe! Igen, Isten háza, a templomaink pusztává váltak, az Oltáriszentségben köztünk trónoló Krisztus magányosan várja gyermekeit! Sajnos nagyon sok keresztény számára a legfontosabb a papok által mondott szentbeszéd meg  az énekkar, a kántor, hogy milyen show műsort tart, és nem a templomot betöltő isteni jelenlét! Mikor a templom üres és nincs benne szertartás, liturgia, a tabernákulumban akkor is ott vár bennünket az Oltáriszentségben a mi Urunk Jézus Krisztus! Igazából, ez a csendes találkozás, ez a párbeszéd az Istennel, képes egyedül megújítani, termékennyé, boldoggá tenni az életünket! Megszóljuk a fiatalokat, kiknek a fülében ott bömböl a fülhallgatón keresztül a zene, de vajon én képes vagyok elcsendesedve, egy – egy órát Istenemre figyelve imádságban eltölteni a lakóhelyemhez legközelebbi templomban, kápolnában? 

Üljek némán, semmit nem téve az oltár elé, hagyjam, hogy Isten szeretete, jósága, mind a napfény melege átjárjon, felmelegítse fagyos szívemet. A tízparancsolatból Isten első kérése: “Uradat, Istenedet imádd!” A templom Isten háza, a Szentháromság és az ember találkozó helye ezen a földön! Templomainkban, kápolnáinkban az ég a földdel összeér, lépjünk be ebbe a XXI. századi pusztába, mert a ház Ura egészen biztos, hogy szeretettel vár, akkor is, ha menyegzős köntösben jövünk, de akkor is, ha a tékozló fiú szégyenkező félelmével somfordálunk be az Atyai házba!

A csobánkai házunk kápolnája, az udvarán lévő csendes hegy,  igen alkalmas arra, hogy akár egy napra vagy egy egész hétre alázattal visszavonuljunk, és Isten imádásában töltsük az időt! Jézus Krisztus újból és újból visszavonult egy magányos helyre, az Ő példájára mi is lépjünk ki a mindennapok forgatagából, és akár Csobánkán találjuk meg azt a pusztát ahol Isten megszólíthat, ahol Teremtőnket imádva hálát adhatunk mindenért! Árvai Tamásnál kopogtathat, ő a ház gondnoka, szállást is, de egy szelet kenyeret is egészen biztos, hogy az imádkozó embernek ad: Tamás Árvai <tomasarvai@gmail.com>

Csobánkán, egy imádságban eltöltött nap estéjén, Csaba t. 


Abban az időben: A zsidók zúgolódni kezdtek (Jézus) ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Jn 6,41-51