A bundáskenyér finom, finom!

Mikőzben a reggelit készítettem, Juli nevelő megterített, majd együtt Dániellel, Ernővel és a gyerekekkel leültünk reggelizni.

Az első, aki a csendet megtörte, Nela volt:
– Ilyent ettem haza is!
-“Otthon”- javítottam ki.
– Anyukám csinálta, mondta Nela.
– Az apukám is csinál ilyent, amikor én akarok! – folytatta Ina a párbeszédet. Utána beszámolt arról, hogy az apuka megverte az anyukát, ezért ment el otthonról. Majd azt is hozzátette, hogy az anyuka megígérte, hogy jön jövő héten (ezt az ígéretet jó pár hete tette), de nem jött.
Reggeli után, már a konyhán mosogattam, mikor a két csicsergő madár, az étel kiadó ablaknál, bekiáltotta: “Köszönöm szépen a finom, finom reggelit!”
Mitől annyira “finom, finom”? Pedig tegnap ebédre szalmakrumplit csirkecombbal készítettem, bíztos az is ízlett, mert ebéd közben egy hang sem hallatszott pedig ennek a két kislánynak soha be nem áll a szája… mégis, a bundáskenyér “finom, finom” volt… Azért volt “finom, finom” mert ilyent otthon is esznek. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy megfejtsük miért készítenek ilyen gyorsan és olcsón elkészíthető ételeket a gyerekeink szülei.
Ina szülei elválltak, az apuka gyámja alá került a kislány. Nyár elején az apuka elment nyugatra dolgozni, azóta a kislány nem találkozott vele.
Nela édesanyja néha eljön az otthonban meglátogatni vagy pár órára elviszi őt, de éjszakára soha nem marad otthon, az apukát nem engedjük a gyerekek közelébe, mert alkoholista és agresszív.
Szerintem, a mai bundáskenyér, örömet hozott e két kislány szívében, közelebb érezték magukat a szüleikhez, én pedig újból megtapasztaltam, hogy nem a dúsgazdag ebéd teszi boldoggá az embert.
Szeretettel, Rita

Kép: Eszményképünk az egymásért kiálló Szent Család!