Veronika Nordlohne beszámolója

A jó cselekedet boldoggá tesz! – Veronika Nordlohne beszámolója

Egy csepp a forró kövön?

Amikor Ceausescu halála után a tévében egy Romániában lévő gyermekotthonról készült filmet láttam, mélységesen megrázott. Az itt látott gyermekek képeit sosem tudtam elfelejteni. De mit is tehettem volna. A rá következő években újra és újra eszembe jutottak ezek a gyermekek. Amikor 2001-ben a helyi kórus elnökévé választottak, meséltem a vezetőségi tagoknak a 10 évvel azelőtt látott riportról. A kórustagok hozzájárulása, Romániában élő gyermekeknek segíteni, támaszt és bátorságot nyújtottak számomra a célom elkezdéséhez. A helyi ferencesek tanácsolták, hogy vegyem fel a kapcsolatot a Bécsben élő Ulrich testvérrel. Ő volt a felelős a ferencesek kelet európai missziójáért.

Mivel semmi elképzelésem nem volt hogyan kezdjek neki, Ulrich testvér ajánlott egy gyermekotthont Déván. Azt mondta, ezt az otthont egy ferences szerzetes vezeti.

Pár nappal később felfedeztem egy beszámolót az interneten a Kolping családról, Stadtlauringenből. Fényképeket láttam, ahogyan egy teherautó a kolostor elött áll és néhányan adományokat pakolnak ki belőle.  Ezeknek a férfiaknak a neveik a fotók alatt olvashatók voltak. Az interneten a telefonszámuk után kutakodtam. Felhívtam Albin Hußlein-t és meséltem neki az elképzelésemről. Ő mondta nekem, hogy az a gyermekotthon, tekintettel az én segítési szándékomra, egy jó cím lehet.

Mivel közvetlen kapcsolatot szerettem volna ezzel a gyermekotthonnal, megpróbáltam Romániába/Dévára eljutni. Egy Temesvárra repülő járat mellett döntöttem. 2001 októberében egy adománnyal a táskámban indultam útnak. A reptéren a gyermekotthon egyik munkatársa fogadott. Dévára érkezésünk után megmutatta a szobámat, a gyermekotthon óvodájában volt. A berendezésnek nem sok köze volt egy otthonról ismert hálószobához: egy matrac a földön egy takaróval, a fürdő az óvodához tartozott, a felszerelés csak részben volt használható, ott már tudtam, hogy a következő napokban a legegyszerűbb fürdőszobai dolgokról is le kell mondanom. A munkatárs azzal búcsúzott, hogy következő reggel majd Csaba testvér fog engem köszönteni. Egy nagyon jó alvás után, reggel a gyermekotthon előtt vártam Csaba testvérre. Egy férfi civilben, egy mosollyal az arcán érkezett és bemutatkozott. Ez volt az első találkozás Csaba testvérrel. A kisugárzása lenyűgözött. (A következő években gyakran hallottam más támogatóktól, hogy mintha a “Csaba testvér vírus” engem is megfertőzött volna). A következő napokban közelebbről is megismerhettem őt. Lelkesített, ahogyan ő a nyomornegyedekben a családokkal és gyermekeikkel bánt, mindegy milyen koszosak voltak, a kunyhóik a mi mércénkhez észszerűtlenül kicsik, piszkosak és emberhez méltatlanok. És később az ő gyermekekkel való bánásmódja, akik a gyermekotthonban egy új otthonra találtak és ugyanígy a munkatársakkal való bánásmódja, egyszerűen lenyűgöztek. Amikor 5 nap után a visszautazás időpontja elérkezett, tudtam, hogy megtaláltam azt a gyermekotthont, amelyiket támogatni akarjuk.