Budaörsi levél

Kaptam egy szép levelet, örömmel megosztom veletek, Csaba t.

Kedves Csaba Testvér!

Szerettem volna csak úgy spontán megírni neked, a Jóisten e szép ajándékát: a gyermeket. Sosem gondoltam volna, hogy a legszebb gyógyír a lélek fájdalmára egy gyermek. Sosem gondoltam volna, hogy minden gyermeknevetés, akár egy lendítés a seprűn, úgy tüntet el minden szennyet, lelkem padlójáról és segít újra visszatalálni őhozzá. Olyan jó egy hároméves gyermek szemével nézni a világot, hisz leegyszerűsödik minden szeretetre és félelemre, jóra és rosszra!

Évikével először mentünk keresztútra. Egyből egy olyan igazi Golgotára Budaörsön. És ő felfogta, átélte, megsiratta Jézus szenvedését és halálát. Fájt neki, hogy a rossz emberek bántották. Fájtak neki a sebei. Saját fülében csengtek a kalapácsok hangjai. Utána olyan üres volt minden! Az a kis Jézus, akit nemrég kis bölcsőn a saját piciny kezeivel helyezett el a Betlehembe most meghalt és nincs. És nem volt se pénteken, se szombaton. És hirtelen minden olyan üres lett. Benne is és bennem is. Én tudtam, hogy köztük van, de Évi nem. Neki meghalt az, aki eddig segítette őt. Nem tudta a pici agyával felfogni a feltámadás ajándékát, mígnem el nem mentünk vele a feltámadásra. Ott már tűkön ült, hogy megláthassa őt. Bár nem tudta megvárni, de vasárnap már azzal kezdte, hogy láttam-e Jézust? Mutattam neki képeket, angyalokat, de talán csak akkor nyugodott meg igazán, amikor a gyermekmisén eljátszották a feltámadást és persze a nyuszi is megjött. Boldog volt, mert mára helyreállt a rend és tudom, a csokik mellett valami más is hozzájárult az öröméhez.

Helyre állt a béke. Egy gyermek lelke megértette Jézus szeretetét. Megértette, hogy ő van és velünk van. De megértette azt is, hogy milyen az, amikor nincs. Mennyire elesettek vagyunk nélküle.

Köszönöm Neked, hogy annak a sok ezer kis szívnek megnyitod az ajtaját, hogy befogadhassák a feltámadt Krisztus örömhírét!

Áldott húsvétot kívánok!

Ádám