2018. március 28. – Nagyszerda

Jézus letérdel a tanítványai elé és szerre megmossa a lábukat, majd lehajol és gyöngéden megpuszilja az ő útján járó apostolainak a lábát! A tizenkettő között ott van Júdás is, ott csörög a harminc ezüstpénz a zsebiben és előtte is ugyanúgy a Mesterünk letérdel és az ő lábát is megmossa! Mekkora isteni alázat, jóság van Megváltónk szívében? Majd majd asztalhoz ülnek és elköltik az utolsó vacsorát!

Mennyire tudom szeretni azt, aki engem bánt, aki elárul, megtagad, akiről tudom, hogy hátat fog fordítani nekem? Milyen jó lenne, ha a szeretetem, nem kondicionált, ha valóban nem jutalom lenne az én irgalmas jóságom, hanem orvosság, ha nem annak adnám törődésemet, akik megérdemlik, hanem azoknak akiknek a legnagyobb szükségük van rá!

Nem elég csodálni Krisztust, alázattal induljunk el Mesterünk útján! Sajnos körülöttünk is vannak olyanok, akik nekünk hátat fordítanak, megtagadnak, távollétünkben rosszat mondanak rólunk! Nagyhét szent napjait használjam fel és legalább gondolatban mossam meg családtagjaim, barátaim lábát irgalmas szeretettel!
Kisebb testvéretek, Csaba t.

—–
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti
Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: “Mit adtok
nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek
neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa
őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok
ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: “Hol készítsük el neked a húsvéti
vacsorát?” Ő így felelt: “Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez,
és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm;
tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy
tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti
vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz
telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: “Bizony mondom nektek,
közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra
kérdezték őt: “Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: “Aki
velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan
elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja!
Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az
áruló is megkérdezte: “Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt:
“Te magad mondtad!”
Mt 26,14-25