Búcsú a szülői háztól

Pócsa Józsefné

Elköszönni mentem a szülőfalumba,
Eladásra váró családi házunkba.
Rozsdaette kapu, lakattal bezárva,
Gaz-fedte udvarát a bánat bejárta.

Nem les ablakából már az édesanyám,
Nem csillog ősz haja üvegének falán.
Nem ül a székében, lányait nem várja,
Örök álmát régen temető vigyázza!

Félve léptem be az elárvult szobánkba,
Széttörött a szívem apró darabkákra.
Két gyertya várt ott rám az üres asztalon,
Némán néztem körül, fájt a búcsú nagyon.

Elköszöntem immár a csupasz falaktól,
Hol képek sem lógtak már a családunkról.
A cserépkályhától, mit nagyon szerettem,
Mellyel, ha hideg volt, hátam melengettem.

Szinte sírt a nagy csend, belesajdult szívem,
Az édesanyámat itt már sosem lelem;
Kedves hangját, ó, jaj, nem hallhatom többé:
“Drága kisleányom, örülök, hogy jöttél”!

Fű nőtte be kertünk, lassan körbejártam,
A rozsdás kapunkat örökre bezártam.
Búcsúzón még egyszer visszatekintettem,
Remélem, megnyugszik idővel a lelkem!