2018. január 17. – Szerda

Egyiptomban, egy jókedvű idős szerzetes atya mondotta a kíséretünk hölgy tagjának a következőket: Sokat köszönhetünk a hölgyeknek, bár a női nem miatt voltunk kiűzve a paradicsomból, de a nőknek köszönhetjük, hogy Szent Antal apát s a nyomában mi is újra rátaláltunk az Édenre. Kíváncsivá tett a jókedvű, vidám tekintetű kopt szerzetes. Kérésünkre folytatta a gondolatsort: Remete Szent Antal megtérése után, a város határában egy folyó partján alakította ki a remeteségét, és egy nap fürdőző lányok kacagása verte fel a kis tanyája csendjét. A fiatal remete (Antal 20 éves volt amikor elindult a gazdag ifjú nyomában) haragosan rászólt a lányokra, hogy miért zavarják őt az elmélyült imádságban? A lányok kacagva válaszolták, hogy ha Istennel való találkozás után vágyik, akkor menjen messzebbre s ne itt a világban, hanem kint a végtelen pusztában keresse a Végtelent. Remete Szent Antal útra kelt és messze Kairó határaitól, kint a sivatagban megtalálta a maga pusztáját, és benne a végtelen Istent. Jelenleg itt e remeteségben (300 hektár) 120 szerzetes él és imádja az Istent! Remete Szent Antal példája ihlette Szent Ágostont, az egész monasztikus szerzetes mozgalmat, Szent Benedeket, akiben ma Európa védőszentjét tiszteljük.
 
Az idős szerzetes vidám adomának szánt csipkelődő beszéde, rátapint a lényegre. Talán az ősbűn nem is más, mint az ember kifelé való fordulása, ami együtt járt az Istentől való elfordulással. Ádámot nem kiűzték a paradicsomból, hanem a teremtmények felé való fordulásával ő maga szakadt el a Teremtőtől, az Édentől. Egyszerűen az ajándék fontosabbá válik, mint az ajándékozó.

Remete Szent Antal megtalálta az Édent, mert Jézus evangéliumi tanácsára hallgatva elengedett mindent és elindult, hogy Teremtőjével legyen. Merész, bátor halálugrás! Szent Antal képes volt a karácsonyfa alatt letenni a sok csillogó-villogó szép ajándékot, s az Ajándékozónak a karjai közé vetette magát. Szent Antal kinyújtotta Jézus szavára a kezét, de nem a sok csillogó-villogó értékek után: pénzért, hatalomért, az élet által felkínált gyönyörökért, hanem az ő imádott Mestere keze után.

Hatalmas titok! Nem hiszem, hogy Isten ajándékaiban méreg lenne! Nem hiszem, hogy ne lenne jogunk egymásnak örvendeni, a Föld gyümölcseit megkóstolni! Egyszerűen a sorrend a fontos! Jézus Krisztus a főparancsában ezt a rendet állítja helyre: Uradat, Istenedet imádd, légy Vele, mert Ő az Édenkert számodra. A teremtmények Isten drága ajándékai! A feleséged, a gyermekeid, az egész világ a tiéd, örvendj neki, szeresd, mint önmagadat. Remete Szent Antal s az ő hiteles tanítványai megtanulták és megtanítanak bennünket is Istent imádni, és a teremtményeket helyesen szeretni! Ebből az egészséges, teremtmények iránti helyes szeretetükből megszületett Európa a maga égre törő katedrálisaival, a tudást őrző-hordozó kódexeivel, iskoláival, a betegségeket tanulmányozó, a sérültet gondozó kórházaival, mindazzal, ami ma világunkat otthonunkká, lakhatóvá teszi. 

Fizikailag nem kell rálépjünk Remete Szent Antal útjára, nem kell kivonuljunk világunkból, de lelki szempontból, ha nem lépünk Remete Szent Antal nyomába és nem tudjuk jobban tisztelni a Teremtőt, mint a teremtményeket, és a csillogó-villogó ajándékok továbbra is fontosabbak lesznek, mint az Ajándékozó maga, akkor az Édentől távol bolyonghatunk és kapzsi, önző, élvhajhász vágyainknak áldozatává vállunk, és mi magunk is elpusztulunk!

Számunkra, – kik megtapasztaltunk valamit is Isten áldott jelenlétéből – a legnagyobb feladat, hogy bátorítsuk az embereket elindulni a Teremtőnk felé! Isten él, Jézus Krisztusban nem csak a gazdag ifjút, Szent Antalt és a szerzeteseket hívja, hanem mindenkihez szól:” Gyertek hozzám mindnyájan”!

Templomaink óvóhelyek, a világban dúló, a vágyaink tábornokai által vezetett harctéren a mi biztos menedékhelyeink. Templomaink kórházak, a világ forgatagából kapott sebeinket az Eucharisztiában köztünk lévő Krisztus itt gyógyítja. Templomaink tiszta vizű oázisok, az újjászületést jelentő örök élet vize itt fakad minden embernek bőségesen. Templomaink a holnapot fürkésző ember, tervező irodái, hisz a bölcsesség Lelke itt a csendben megszólítható!
Ne hagyjuk a templomainkat, a huszonegyedik század pusztáit üresen, ne hagyjuk, hogy meggyalázzák, lebontsák őket! A templomaink csendes magányában Jézus Krisztus várja XXI. század gazdag ifjait, hogy boldoggá tegye! Templomainkban nemcsak az elveszett Édent találjuk meg, hanem világunkat megújító, újjáteremtő bölcsességet is!
Remete Szent Antal, vezess a gazdag ifjúnak felkínált, minden ember számára járható, gyönyörű evangéliumi úton a te mestered, Jézus Krisztus felé!
Élő hittel, Csaba t.
—–

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy
fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon
meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus
felszólította a béna kezű embert: “Állj ide középre!” Aztán megkérdezte
a körülállókat: “Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet
menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük
keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt
az emberhez: “Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és
meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a
Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6