Markó Piroska …

Markó Piroska nagyon zárkózott volt, ritkán nyílt meg felém is, de közben közben küldött egy-egy csodaszép gondolatot… Rá emlékezve néhányat összeszedtem és imádságos szeretettel megosztom!

Piros, imádkozunk érted, hogy a legszebb vágyaid most karácsonykor Krisztus lábánál teljesüljenek!!
Csaba t.

Kép: Piroska a zsombolyai családjával.

Valahol nagyon mélyen ott él bennünk a vágy a békére, szeretetre, elfogadásra és szabadságra. A többi út ennek a keresése, különböző módon pótolni a hiányt.

Visszanézzek, élek, életet adott az Isten nekem. Őbenne megtapasztaltam a lehetetlent, elfogadva és biztonságban voltam, szeretve, amit addig azt hittem csak kiérdemelni lehet. Szeretete átfogott, megtanított felfedezni önmagam, önmagammal egységben élni, s önmagamat elfogadva, szeretetben élni önmagammal.

Az állandó megfelelni akarásnak átvette a helyét egy mély bizonyosság, hogy szeret az Isten és jól vagyok úgy, ahogy vagyok, s hogy gyengeségeim azok, amelyek által az Úr megbocsájtó szeretete megmutatkozik, életet kap. Korlátaim vannak, megváltásra szorulok, és az én gyengeségem az Ő szeretetének erejében megtisztul, s lelkem az Ő megbocsájtó irgalma által szabaddá lesz.

Igen, megbocsájtani legelőször önmagamnak szükséges, hogy el tudjam fogadni, hogy ember vagyok, korlátaim vannak, hogy hozzá tudjak lépni, az Ő szeretetét befogadni, és képessé váljak elfogadni. A bennem levő bizonytalanság, hogy jól vagyok, ahogy vagyok, nem tűnt el teljesen, csak más tapasztalatokkal gazdagodott, a szeretet és elfogadás tapasztalatával.

Lehet, az évek múlása hozza ezt, de a külső dolgok más sorrendben kezdenek létezni az életemben!

Szeretem az Istent, s Ő szeret engem!

Az estében van valami mély, titokzatos valóság. Ahogy a fények eltűnnek és mindent beburkol a sötétség védőhálója, megszűnik a másság, az egyediség, és egybeolvad minden. S mégis ebben a sötétben felsejlik a csillagok és a hold leszűrődő fénye által egy szép, sziporkázó világ, az éjszakának a valósága. Az est illata és a maga élete, csendje, nyugtató mélysége.

A zajok megszűnnek, a mozgás elcsendesedik, és nyugalom veszi át a helyét.

S ez ad egészet, az éj és a nap. Egymást kiegészítik, teljessé teszik.

Ilyen vagyok én is a bennem lévő fényekkel, árnyékokkal és sötétségekkel.

Mindaz aki vagyok, és a fény az Isten melege, szerelme, ami teljességet ad bennem.

 

A bizalmat tanulnom kell. Van aki kétségek között érkezik meg, s azt a szeretetet, biztonságot amit az anyaméhben kapott meg, neki tanulnia kell. Fel kell fedeznie  önmagát, s megtapasztalnia az Isten elfogadó, meleg szeretetét, hogy így lassan, fokozatosan kifejlődjék benne a bizalom, és rájöjjön arra, hogy lehet szeretni őt, és ő képes a szeretetre.

S milyen csoda, az Úr az ő szeretetében elfogad, vár és akarja, hogy váljunk olyanná akinek születtünk, pont oda ahol megszülettünk, mert céllal és feladattal születtünk ebbe a világba.

Találkozunk az Úrral és rajtunk áll, hogy visszaadjuk az életünket amit kaptunk az Istennek, és így vele egységbe teljes életet éljünk. Hogy Ő legyen a minden az életünkben, élet és éltető erő.

Valahol önmagunkban meg kell teremtsük a békét, egységet, hitet, szabadságot és teljes ráhagyatkozást. Merjük szeretni az Urat, az életünkbe beengedve szabadnak lenni minden kapaszkodásunktól, félelmünktől. Merjünk igazán szeretni s szabadnak lenni, mindent elengedni.

Azt a hitet és bizonyosságot, hogy szeretve, elfogadva biztonságban vagyok, az Úr adja meg az életembe, attól a naptól kezdve, hogy meghívtam jöjjön az életembe és legyen a szívem Ura és barátom, Ő itt van velem minden pillanatban. Bár én nem mindig vagyok jó barát, néha elrohanok, átszáguldom a napokat, órákat és pillanatokat, nem állok le, nem figyelek rá, s ha eszembe jut és hozzá fordulok, mindig megszégyellem magam az Ő végtelen, szelíd rám figyelésétől, szeretetétől. Szeret engem, nem értem értelemmel miért, de tudom, hogy így van ez, mély meggyőző hittel.

Utazunk, és el is kell érjünk önmagunkhoz. Meg kell találjuk, fel kell fedezzük, elfogadjuk és önmagunk másságát befogadjuk, hogy csend és harmónia legyen a lelkünkben.

Mert az élet dinamikája, lüktetése a folytonos újjászületésről és meghalásról beszél. És a halál az életet hordozza magában. Megérteni, szemlélni és az életnek részévé válni, Istenben lehet.

Bizalom, hit, szeretet az Istenben, ez, ami képessé tesz bennünket a másik személy elfogadására és szeretetére.