Angyalok márpedig vannak…

Angyalok márpedig vannak, sőt te magad is megpróbálhatsz angyallá válni, a szegény gyermekek számára angyal lehetsz december 16-án, szombat délelőtt!

Mint minden évben, az idén is meghívott a parajdi polgármester úr és a helybeli bánya igazgatója, hogy Székelyföld legnagyobb termében, lent a sóbánya hatalmas tárnájában tartsuk meg a gyermekvédelmi otthonaink nagy karácsonyát. Ezen a szép szombaton, december 16-án, már 9.00 órától lehet érkezni, és a 2500-3000 gyermeket szépen rendre a buszok leszállítják a bányába, hol rengeteg játék van. 11.00 órakor kezdődik az ünnepség, az idén Felvidékről érkeznek a pásztorok, királyok, a zenészek. Az előadás után elénekelnénk szép karácsonyi énekeinket, köszöntenénk a közénk jövő kis Jézuskát, majd ajándékot adva, ajándékot kapva fejeznénk be Krisztus Urunk születésnapi buliját! Olyan év is volt amikor 4.000 gyermek gyűlt össze, sajnos nehéz kibarkóbázni, hogy pontosan mennyien is leszünk, ezért is ide valóban kellenek az angyalok! Olyan felnőttekre van szükségünk, akik nem csak mosolyognak és ajándékot adnak, hanem ők maguk is ajándékká tudnak válni, ha kell megfogják a gyermekek kezét, és a hatalmas hangzavarban is jókedvvel, örömmel, egyenletes mozgásban tudják tartani a hatalmas tömeget!
Természetesen, egy ilyen karácsonyra kiéhezett gyermeksereg rengeteg almát, narancsot, édességet tud egy ültében elfogyasztani, úgyhogy ha valaki a szeretet határait szeretné feszegetni, akkor itt Parajdon, 2017 dec. 16-án megkísértheti! Nem tudom, a Guinness rekordok könyvébe bekerülhetnénk-e azzal, hogy egy óra alatt, hogy lehet elfogyasztani 1000 kiló narancsot, vagy 5.000 palacsintát! Gyermekeink egy ilyen típusú nagyratörő cél elérésében, szívesen lesznek a nagylelkű vállalkozók partnerei! Szeretettel, Csaba t.
Angyalkodásra Kovács Áginál lehet jelentkezni: kovacsagnes050169@gmail.com