Csíkszentdomokosi napközi

Rövid beszámolókat kaptam a csíkszentdomokosi napközi otthonunkból, de magam is elmegyek most július 5-én a gyermekeinkkel, hogy megnézzem bővebben is az alig tanulókat, de az igen tanulókat is… Csak azért, hogy jobban lássak, viszek vagy 30 gyereket is magammal, szebbnél szebb előadásokkal… Délben 12.00 órára már ott leszünk, imádkozunk a lanyhákért, hálát adunk a serényekért, és egészen biztos jó sokat fogunk nevetni a sok-sok bemutatón! Jövőre majd ők jönnek műsorral Dévára!! 

 
Minden kedves környékbeli ismerőst nagy szeretettel várunk, Csaba t. 
 
Kép: Domokosi gyerekeink a parajdi sóbányában
——————–

Beszámoló a 2016-17-es érvről

Tisztelt Csaba testvér!
Egy rövid beszámolóval tudatjuk a csíkszentdomokosi napköziről.
33 gyerekkel indultunk, az év folyamán ebből 6-an elmentek, mert a szülők elváltak. Igyekeztünk minden ünnepet, eseményt megtartani és ünnepelni.
Az év végi tanulmányi eredmények: vannak akik alig tudtak át menni, mert nagyon nehezen megy a tanulás de Istennek hála sikerült. De vannak kitűnő tanulók is, akik FB illetve 8-9-es médiával zárták az iskolai évet.
 Minden kedves kollégának egészséget, szép nyarat kívánunk!
Tisztelettel Albert Ilona, Henrietta Csíkszentdomokosról