Petrozsény – kápolna

Petrozsényi otthonunkban van egy bezárt ajtó, mögötte egy romosan is impozáns hajdani kápolna melyet szeretnénk szépen felújítani a helybeli plébánossal, Szász János atyával! A szép díszterem nem csak a helybeli gyermeknek állna a rendelkezésére, hanem a petrozsényi és az egész Zsil-völgyi magyar közösség számára is! Úgy döntöttünk, hogy a jó Isten áldását kérnénk terveinkre április 23-án, vasárnap délelőtt, és egy szentmise áldozatot mutatnánk be ott, ahol a kommunizmus alatt, hosszú évtizedeken keresztül, tudatosan ateista tanfolyamokat tartottak a párt tagjainak! A szentmise után, a budapesti “NEM ADOM FEL” együttes fog zenélni, és kerekesszékes táncosaival előadást tartani! A társulat sérült tagjai nem adják fel, énekelnek, táncolnak, lelkesítenek bennünket is, azért, hogy mi se adjuk fel álmainkat, terveinket, a jó Isten által ránk mért feladatok becsületes elvégzését!

A rendezvényünkre nagy szeretettel meghívunk, várunk, szükségünk van a tanácsodra, segítségedre, gyere légy velünk segíts e szép feladat megoldásában!! Bizakodó szívvel, Csaba t.

 

DSC_9254-2 DSC_9256-2 Meghivo OKK

Tags: