Bethen portré a Veres bástyában

Új képzőművészeti alkotással gazdagodott tegnaptól a marosillyei Veresbástya állandó kiállítása. A teremben, melyben a szájhagyomány szerint Bethlen Gábor meglátta a napvilágot, a fejedelem egész alakos képe várja immár a látogatókat. – Ez egy egészen különleges kép, hiszen Bethlen Gáborról sem a maga korában, sem később nem készült egész alakos ábrázolás. Ezt a képet 2013-ban festette meg Székely Beáta, erdélyi származású, a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzett fiatal alkotó. A korabeli dokumentumok alapján,  tudományos és művészeti igényességgel megalkotott kép eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeum által 2013-ban megrendezett A kód: Bethlen 1613 című kiállításra készült. A rangos magyar intézmény ugyanis a nagy erdélyi fejedelem megválasztásának 400. évfordulója alkalmából időszakos kiállítással hajtott főt Erdély Aranykorának megteremtője előtt. A kép számos korabeli emléktárgy társaságában került bemutatásra, azt követően viszont időszakos tárlat lévén, raktárba helyezték – mesélte a teljes alakos fejedelmi portré korábbi történetét Varga Csaba, a marosillyei Bethlen-ház vezetője. Elmondta továbbá, a Veresbástya tulajdonosaként a dévai Szent Ferenc Alapítvány évek óta jó kapcsolatot ápol a Magyar Nemzeti Múzeummal, és ennek nyomán számos együttműködésre volt már példa. Ezúttal Csorba László, az intézmény főigazgatója ajánlotta fel az alapítványnak, egyelőre 5 éves megőrzésre a teljes alakos Bethlen-ábrázolást. A kép a hétvégén érkezett meg Marosillyére, és tegnaptól már megtekinthető a kandallós-teremben.

72816

Varga Csaba elmondása szerint az idei nyáron már több mint 2000 turista kereste fel az illyei Veresbástyát. – A legtöbb érdeklődő természetesen Magyarországról érkezik, köztük igen sok a Határtalanul program keretében kiránduló diákcsoport. De vannak erdélyi, sőt román látogatóink is, illetve néhány távolabbról érkező átutazó is megáll a műemléképületnél. Reményeink szerint a Bethlen Gáborról készült portré kiállítása tovább növeli a fejedelmi szülőház iránt érdeklődők számát – fogalmazott Varga Csaba.

forrás: http://www.nyugatijelen.com/jelenido/fejedelmi_portre_a_veresbastyaban.php

foto: Daradics Balázs

Tags: