Tiszta szível CSOPAK

Nehéz szavakba önteni az elmúlt pár napot… Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Egyik percben megszakad a szívem, máskor pedig minden egyes mosoly emléke, boldogsággal tölt el. Annyira szeretném, elmesélni Nektek… hogy értsétek mit is akarok mondani ezzel, és, hogy megértsétek miért olyan fontos ez nekem.

Böjte Csaba. Mond nektek ez a név valamit? Szívből remélem. Szeretném ha minél többen kapnátok most fel a fejeteket, hogy hát persze, hisz Őt mindenki ismeri…
És remélem azt is, hogy a munkásságával is sokan képben vagytok, vagy legalább nagyvonalakban tudjátok, miért olyan meghatározó Csaba testvér létezése.
A Szent Ferenc Alapítványt az erdélyi ferences szerzetesek hozták létre 1993 tavaszán. Célja segíteni a legkisebbeket, azokat, akik másnak nem kellenek… Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben embertelen körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Böjte Csaba és munkatársai áldozatos munkájának köszönhetően mára már több száz gyermek nevelkedik az intézmény valamely otthonában, megmenekülve a mérhetetlen nyomor jelentette kilátástalan sorstól.
Okosak, illedelmesek, és mindennél jobban vágynak a szeretetre…
Tudom, láttam, éreztem…
 
Apukám, aki tanár – pszichológus – életművész is különös szerepvállalást érez a dévai gyerekek iránt. Párjával, Babival többször jártak már Déván, ahova vittek ruhát könyveket és mindent amit csak értek. Nekem rengeteget meséltek az ottani körülményekről, életről, érzésekről, de akkor még fel sem fogtam, miről is beszélnek…
 
Aztán pár napja minden megváltozott… Én is találkoztam velük, mert Apukámék több hónapos áldozatos munkájának köszönhetően 18 dévai gyermek nyaralhatott Csopakon a múlt héten.
Mindent leszerveztek! Mindent! Voltak kalandparkban, múzeumban, fagyiztak, lángost ettek, hajókáztak. Minden napra jutott egy program. Az ismerősök, barátok, támogatók egy emberként fogtak össze, hogy örömet okozzanak a nekik. Volt aki ruhát hozott, volt aki csak egy tepsi meggyespitét sütött, de Ők tényleg mindennek örültek. 
Képzeljétek el 18 csillogó szempárt… 8 órát utaztak a buszon, de olyan gyermeki lelkesedéssel érkeztek meg, hogy azt tényleg öröm volt nézni.
Néha pedig iszonyatos fájdalom. 
Tudjátok kevés ennél szívbemarkoló élményem volt, mint az elmúlt pár találkozás.
Őszinte leszek, nem is bírtam volna több időt velük tölteni, mert minden egyes perccel, hogy ahogy közelebb kerültem az életük történetéhez, a sírás fojtogatott…
Annyira, de annyira kár értük…
Ezek a gyerekek tehetségek, illedelmesek, és erejükön felül segítik egymást. Mindent ezer és egyszer köszöntek meg, és nem győztek hálálkodni, egy málnaszörpért. Hát fel lehet ezt ép ésszel fogni? Egy málnaszörpért… A legkisebbek 6 évesek, a nagyobbak olyan 16 körül. De egytől egyig példaértékű fiatalok, akikről vagy lemondtak, vagy nem tudtak gondoskodni a szüleik. Vannak, akik tartják a kapcsolatot az anyukájukkal, aki anyagi nehézségeik miatt nem tudta tovább nevelni őket, de akadnak olyanok is – egy nagyon aranyos kisfiú ikerpár például-, akiket 4 éve senki nem látogatott meg. Ezt a gyerekek mesélik nekem. Így talán még mélyebben érint. Közben felvágják egymásnak a pizzát, a nagyobb pedig az éhesebbnek ajánlja fel az utolsó szeletét. Mert ez náluk így természetes…
Nekik terveik vannak. Álmaik.
Az egyik kislány zongoratanár szeretne lenni, a másik mérnök. A harmadik pedig olyan felnőtt, aki boldog.
7 éves kisfiú mondta nekem. – Ha követed az álmaidat, akkor teljesül! Ledöbbentem, honnan tud egy ilyen pici gyerek ilyet.
A válasz: A Jó Isten így találta ki.
Konstatáltam: Ennél igazabbat nem is mondhatott volna…
Tudjátok, Ők minden evés előtt imádkoznak. Egyik alkalommal -apukám mesélte-, egy mellettük lévő szintén gyerekekkel lévő csoport egyik kis tagja megkérdezte a tanárnőt, ezek meg mit csinálnak.
 A tanárnő tudjátok mit mondott?

- Pfff, valamit mormolnak…

És itt a lényege mindennek. Az értékek. Mit tanítasz a gyerekeknek, milyen példát mutatsz, mennyi szeretetet adsz felnőttként azért, hogy kedves jóravaló embert nevelj.
Van, aki apával, anyával nő fel, mégsem tud örülni az apróságoknak, vagy értékelni más hitét. Van, aki egy árvaházban nevelkedik és mégis örül mindennek, vagy tízszer köszöni meg, hogy ehetett egy lángost.
Segíteni másokon, nem sikk vagy kényszer. Döntés. Egész egyszerűen mert így a helyes. Én ezt látom apukámtól. És ezt is szeretném továbbadni a gyerekemnek. Ez az én értékem, amit szeretném, hogy Zénó megtanuljon. Osszd vissza, amit kaptál! Apukám élet filozófiája, most már az enyém is…
Az egyik kisfiú, Imi, -személyes kis kedvencemtől-, kaptam egy mesefigurás kártyát emlékül. Azt mondta. – Ha nagy lesz a kisfiad, akkor add neki oda, hadd játszon vele, biztos nagyon fog neki örülni…
Azóta ott őrzöm Zénónak a pénztárcámban. Nem tudom a kisfiút milyen érzelmek fűzték a kártyához, de biztos nem elhanyagolható, ha a kirándulásra is magával hozta. Ő mégis tovább adta, egy másik gyereknek.

Nagyon sokat gondolok rájuk. Meghatározó élmény volt, megismeri 18 ilyen kedves gyereket, és csak remélni tudom, hogy ahogy Ők tanították nekem, követik az álmaikat. Az élet pedig lehetőséget biztosít ezek megvalósulására.

Apukámékra pedig mérhetetlen büszke vagyok, hogy ezt ilyen flottul leszervezték. Ezúton köszönik mindenkinek a segítséget, a programokat, az ételt, és annak is, aki csak egy pár jó szót szólt a gyerekekhez. Mert ha másért nem is, az ilyen mondatokért megéri örömet szerezni. A kisgyereknek például, aki a kis Dotto vonaton ülve, a fagyival a kezében csak ennyit mond: Ez életem legszebb napja…

Mádai Vivien