Meddő fügefák az út szélén

aaaasNekem nagyon fáj az a szó amiből nem lesz élet, az olyan, mint a csírátlan búzaszem, elveted és nem hajt ki! Sajnos úgy érzem, hogy rengeteg ilyen búzát vetettem az évek során! Igen, az emberek eljönnek a misékre, előadásokra, hallgatnak, tapsolnak is, de nem hoznak döntéseket, nem indulnak el a hegyeket mozgató, világot formáló cselekvés útján! Sokat gondolkodom azon, hogy ennek mi az oka?! Rossz búzaszemet hintünk, hiteltelenül? A földdel van baj? Isten nem ad áldást a munkánkra?

Talán ezek közül egyikkel sincs baj! Az életet egy-egy nagy városban nehéz fenntartani! A létfenntartáson kívül alkotásra, családalapításra, gyermekek vállalására, nevelésére, nem beszélve szellemi, kulturális alkotásokra, új utak keresésére, feltalálására, a legtöbb embernek nincs energiája! Az emberek közlekednek, táplálékot szereznek, fenntartják a kényelmes létüket és ennyi, egyébre nem is jut idejükből, erejükből!!! Ezért van annyi meddő fügefa az út szélén! Nincs szabad kezük, ezért nem arra várnak, hogy ásót, kaszát, tollat, vagy bármilyen munkaeszközt adjanak a kezükbe, hanem csak azt, hogy szép szavakkal simogassák, szórakoztassák a fáradt lelküket! A legtöbb ember nem iránymutatást, célt kér, hanem egy tüdőnyi friss levegőt a rohanó életben!
A jó szándékú emberek is mérhetetlen terheket vállalnak, raknak saját kényelmük, kinézetük, jószívűségük miatt magukra mely alatt szédelegnek, de az élet szolgálatára, maradandó alkotó, teremtő munkára már nincs idejük, energiájuk! Áltatják magukat, hogy: “majd ha ezt is, azt is megszerzem magamnak, akkor majd lesz időm, energiám…”  Sajnos naivul nem veszik észre, hogy minél több teher van rajtuk, annál nehezebb lesz bármit is csinálni! Sajnos, minden tégla mit begyűjtesz és leteszel magad mellé, azzal magadat falazod be!
Egyetlen kitörési pont az, ha életünk léghajójából minél több kacatot kiszórunk! A ma emberének is egyetlen reménysége a szent szegénység, egyszerűség, melyre az emberiség nagyjai mindig törekedtek. Szent Ferenc, életét a szegénység úrnőjének szolgálatára akarta szentelni! Nem nagyívű, okos beszédekre van szükségünk, hanem arra, hogy nagylelkűen merjünk megszabadulni még a csillogó, villogó értékeinktől is, mert azokat cipelnünk kell, azok ha szépek is, de csak díszletek, lehúzó anyagi terhek! Le kellene mondani a megtisztelő, de sokszor csak kínos terhet jelentő címekről, fölösleges feladatokról is, attól a sok sok ballasztról, mely szárnyalásunkat lihegő vánszorgássá teszi ezen a földön! A gazt a gyomot, a mindent átszövő perjét a jó szántóvető kivágja s csak a szépen megművelt földbe hinti a jó magot!!
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.