Hálaadó szentmise

Segesvári otthonunk Teréz anya védő szárnyai alatt szépen fejlődik, gyarapodik!

A jó Isten áldását, a becsületes emberek segítségét nap mind nap megtapasztaljuk!

Ezért a gyerekekkel úgy döntöttünk, hogy február 23-án, vasárnap egy közös szentmisében, 1o.oo órától megköszönjük a jó Istennek és a kedves támogatóinknak azt, hogy e szép házban, békében élhetünk!!

Nagy nagy szeretettel várjuk mindazokat akik velünk szeretnének imádkozni, hálát adni azért, hogy ma is vannak csodák Erdély földjén!!

Igen, számunkra csoda, hogy bár csak most szeptemberben indult a ház, és már tizennyolc gyerek, tanulhat, játszhat melegben, szeretetben.

A gyerekek szinte mind más – más helyről jöttek és mégis jótestvérekként, békében  élnek, örömmel szót fogadnak kedves nevelőiknek, és a tanulmányi eredmények sem voltak az első félév végén nagyon gyengék!!

Mindezért szeretnénk a szentmisében alázattal  hálát adni!

Gyere, szeretettel várunk szép családunkba, Csaba t. 

Tags: