A ferencesek kicsit fapadosak

Az idén éppen húszéves alapítványáról a ferences rendi szerzetes a sonline.hu újságírójának azt mondta: akár egy rózsatő, egy szál virág, egy nemes paripa: ha nem foglalkoznak vele, nem gondozzák, sokkal satnyább lesz.

- Sajnáltam az utcagyerekeket, akik eleinte eljöttek hozzánk koldulni, ebédelni. Mi tiszta ruhát adtunk nekik, megetettük őket. S úgy van ez, ha valakit egyszer-kétszer szeretettel fogadnak, később aztán el sem lehet zavarni onnan. S ha már ott voltak a picik, mit csináljunk velük? Először egy hetes tábort szerveztünk, aminek a végén mondtam nekik: puszi, lehet hazamenni. Ők viszont azt mondták, ha lehetne, ők maradnának akár egy évig is. Most meg már hetvenkét helyiségben táboroztatunk folyamatosan. Hét-nyolc-tízfős lakások ezek, s a gyerekekkel együtt lakik egy önkéntes felnőtt is. Magyarországról is van jó pár munkatársunk – meséli Böjte Csaba, aki amerre jár, nem mulasztja el felhívni a figyelmet arra, hogy ha egy gyerek jobban képzett, akkor bátrabb, nagyobb önbizalommal indul neki az életnek.

- Romániában mostanában akadozik a szakképzés. Az alapítvány működéséhez szükséges forrásokat sohasem volt könnyű előteremteni, nagy-nagy hit kellett hozzá, eddig mégis sikerült. Mégpedig úgy, hogy az ember reális kiadásokat reális pénzzel fedett le. S nem szőtt irreális álmokat. Így fenntartható a rendszer, s kevés is elég. Azt szoktam mondani, hogy a ferencesek kicsit fapadosak, de vígan élnek – fogalmaz a ferences rendi szerzetes, aki a www.sonline.hu oldalon mesél arról, hogyan gondoskodnak a sanyarú sors elől menekülő gyerekekről erdélyi intézményükben.

Forrás: STOP/Sonline.hu