Minden jó, ha a vége jó…

Kedves Csaba testvér, munkatársaink, tanáraink, barátaink, támogatóink!
Minden jó, ha a vége jó…
A 2020-as év számos megpróbáltatás elé állította otthonainkat. Nagyon nehéz év van mögöttünk is: bezártság, bizonytalanság, félelem, működési engedélyeink meghosszabbítása, karantén, betegség, aggodalom és még sorolhatnánk… de mint minden vihar után, az ég kitisztul, kisüt a nap, mielőtt lenyugodna, mintha emlékeztetne, ne felejtsetek el, ha egész nap (évben) nem is láttatok, de itt vagyok, lenyugszom, de reggel felkelek, ha nem is láttatok érezhettétek a melegemet és a felhők mögül is világosságot hoztam nektek minden egyes nap! Igen, ez az Isteni gondviselés, melyet  egész évben megtapasztaltunk. Nehéz idők voltak, de mégsem éreztük egyedül magunkat, mégsem hagyott el senki bennünket. Építkeztünk, újítottunk, beköltöztünk, ünnepeltünk és ünnepeltünk… igen, a decemberi hónap számos ünnepre adott lehetőséget nekünk. Nagyon sok támogató:  szervezet, iskola, egyesület, magánszemély lehetőséget adott arra, hogy higgyük, hogy vannak még jó emberek, bár a koronavírus fertőz, félelmetes – mondják…, de az emberi közöny a legfertőzőbb „vírus” a mai világunkban. Hála a jó Istennek, hogy találkozhattunk olyan emberekkel, akik immunisak erre a legfélelmetesebb vírusra. Hálásak vagyunk ezekért az emberekért, akik jók tudnak maradni ebben a kegyetlen világban. Nekik is és mindenkinek, aki egész évben lélekben mellettünk álltak, köszönjük, hogy „velünk” voltak, és ha vége lesz ennek az időszaknak, tárt karokkal várunk mindenkit, aki el szeretne látogatni hozzánk!
.
Ady Endre óhajával, szívünk minden melegével kívánunk áldott, meghitt, szeretetben gazdag Ünnepet, és kegyelmekben gazdag boldogabb Új Esztendőt,
a Kájoni János otthonok lakói és munkaközössége-Gyergyószárhegy
.
“De jó volna, mindent, elfeledni,
De jó volna játszadozó gyermek lenni!
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal kibékülni, szeretetben üdvözülni…”
.